Index Vakbarát Hírportál

Németh Szilárd alapítványa építhet magának kétmilliárdból sportcsarnokot

2017. május 27., szombat 11:16

A csepeli képviselőtestület tagja, Hudák János (PM) pénteki blogbejegyzésében beszámolt róla, hogy miként döntött a testület arról, hogy Németh Szilárd magánalapítványa építhessen magának egy multifunkcionális sportcsarnokot, ami otthont adhat a Magyar Birkózó Akadémiának. Volt néhány érdekesség.

A képviselő például nem értette, hogyha egészen mostanáig egy 500 millióból épülő csarnok terve volt az asztalon, akkor miért egy(!) nappal az ülés előtt terjesztették be a hirtelen kétmilliárdosra növekvő beruházás terveit. 

Legalább ennyire nem volt világos, kinek jó az, hogy a kétmilliárd forintos költségvetési támogatást a Németh Szilárd birkózóelnök (valamint rezsibiztos és Fidesz-alelnök) által alapított és a lakhelyére bejegyzett magánalapítvány kapja. Ugyanis a csütörtöki döntés értelmében az a Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány építtetheti fel közpénzből a csarnokot – ami aztán a tulajdonába is kerül –, aminek döntéseibe sem magyar államnak, sem a birkózószövetségnek sem a csepeli önkormányzatnak nincs beleszólása.

Csepel fideszes polgármestere, Borbély Lénárd szerint ez nem jelenthet gondot, mivel Németh Szilárd személye és birkózóelnöki posztja garantálja, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémiának otthont adó multifunkcionális csarnok jó kezekben lesz.

A képviselő szerint ugyanakkor korábban épp a polgármester volt a legnagyobb ellensége annak, hogy bizonyos sporttelepek alapítványi tulajdonban legyenek, erre most kiderült, hogy a dologgal nincs semmi baj, ha az alapítvány a megfelelő emberhez kötődik.

Hudák egyébként támogatója a projektnek, mondván a létesítmény nyilván hasznára válik majd a birkózósportnak és a kerületnek, abban viszont óriási gondokat lát, hogy a létesítmény nem kerül köztulajdonba.

"Mindenféle jogi és elvi megfontolást nélkülözve személyes szimpátiára, illetve politikai lojalitásra alapozva készülnek több milliárd forint közpénzt és egy egész sportág számára meghatározó létesítményt bízni egy valakire."

A polgármester a kritikákra válaszul konstruktív javaslatokat kért, amire a képviselők közölték vele, hogy ezek kidolgozására az egyetlen nap nem volt elegendő, lévén egy kétmilliárdos beruházásról beszélünk. Épp ezért kérték a kérdés levételét a napirendről, hogy később dönthessenek róla, ám ezt a javaslatot Borbély Lénárd nem támogatta.

Rovatok