Index Vakbarát Hírportál

53 éves pingpongos verte a legjobb magyart a vb-n

2017. június 1., csütörtök 11:19

A legjobb magyar játékosnak számító Póta Georgina az asztalitenisz-világbajnokság második körében egy olyan játékostól kapott ki, aki már 1983-ban is világbajnok volt. A tollszárfogással játszó 53 éves Ni Xia Lian még ma is nagyon kellemetlen ellenfél.

A pingpong sokáig űzhető magas szinten, de azért az mégsem jellemző, hogy az ötvenesek világbajnokságokon indulnának. Az 1991 óta Luxemburgban élő Ni Xia Lian még Kínával ért a csúcsra. Húszévesen már világbajnok volt csapatban és vegyes párosban is, míg párosban bronzérmes lett első vb-jén. Két évvel később, 1985-ben még egy ezüstöt szerzett női párosban.

Luxemburgiként már nem volt ilyen sikeres a vb-ken, de két egyéni Európa-bajnoki címet még begyűjtött, 1998-ban és 2002-ben.Utóbbin Tóth Krisztinát verte a döntőben. Játéka nem sokat kopott az évek alatt, szinte mindig a top 100-ban van a világranglistán, ahol 2002-ben a nyolcadik helyen is állt.

A világversenyekre még most is kijut, a riói olimpián a 32 közé jutott, hétszettes meccsen győzte le a spanyol színekben induló Yanfei Shent, aztán azon örvendezett, hogy háziasszonyként tudta megverni a 2010-es világbajnok csapat tagját.

A mostani vb-n Pótát két szoros szett után viszonylag simán, 4-1-re verte, és ezzel a 32 közé jutott.

A pingpongos ellen nem könnyű játszani, balkezes tollszáras, aki rendkívül jól váltogatja a labdák tempóját és hosszát, különleges nyeséseivel is őrületbe tudja kergetni az ellenfeleket. A kora miatt is sokat változtatott a taktikája.

„El kell fogadnom a helyzetet. Ha húsz évvel fiatalabb lennék, minden lehetőséget megragadnék, hogy gyorsan befejezzek egy meccset. De ez már nem megy, a testem nem passzol a stratégiámhoz és taktikámhoz. Hozzá kell szoknom a lassabb játékhoz és a passzívabb stílushoz. Olyan, mintha vékony jégen járnék, nem könnyű" – nyilatkozta a riói olimpián.

Rovatok