Index Vakbarát Hírportál

Egymillió dollárért dzsúdóznak a budapesti vb-n

2017. június 7., szerda 17:45

A cselgáncs történetében először az augusztus 28-án kezdődő, budapesti világbajnokságon kerül sor vegyescsapatok küzdelmeire.

Tóth László, a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) elnöke bejelentette, hogy változik a hagyományosan a vb-k zárónapján tartott férfi és női csapatversenyek lebonyolítási rendje, mivel a 2020-as tokiói olimpiára már a vegyescsapatok párharcai is bekerülhetnek a programba. Több versenyző ettől nem lesz, de a sportág őshazájában két arannyal többet oszthatnak ki.

A vb szeptember harmadiki zárónapjára Budapestre érkezik Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is, mint ahogy a díszvendégek között köszönthetjük majd Vlagyimir Putyin orosz államfőt is, a nemzetközi szövetség tiszteletbeli elnökét.”

Nagy András sportigazgató elmondta , hogy a magyar válogatott névsorát a június végi kínai Grand Prix után hirdetik ki, de az már biztos, hogy a mieink maximális létszámban, 18 fővel képviseltetik majd magukat a Papp László Sportarénában.

Kovács Antal, a magyar dzsúdó egyetlen olimpiai bajnoka, az MJSZ alelnöke közölte, 24 év telt el az első, általa szerzett magyar vb-arany óta, a másik magyar világbajnok, Braun Ákos pedig 12 éve ünnepelhetett.

"Újabb 12 év elteltével most megint egy magyar vb-aranynak kell következnie, sőt bízom benne, hogy utána a negyedik világbajnoki címre már nem további 12 évet, hanem csak 12 percet kell majd várni" - mondta Kovács Antal.

A szervezők közölték, hogy az egymillió dollár összdíjazású vb szinte bizonyosan túlszárnyalja majd az eddigi rekorder, 2015-ös asztanai indulói létszámát, ahol 120 ország 729 versenyzője lépett tatamira.

A Magyar Suzuki Zrt. lesz a vb főszponzora, és az együttműködés jegyében a japán autógyár hét kocsit adott használatra a magyar dzsúdósoknak. Tóth szerint ekkora összeggel még nem támogattak magyar sportversenyt, erre különösen büszke. Nem nevezte meg, mekkora, csak annyit mondott róla, hogy nagyon nagy.

Folytonos tanulás, koncentráció, felkészültség, kitartás, a versenyen mutatott őszinteség” - csak néhány a dzsúdó alapelvei közül, ami egyezik az autógyár küldetésével is.

A japánok erős csapattal érkeznek annak ellenére is, hogy három olimpiai bajnokuk nem jön. Így is lesz öt világbajnok a küldöttségben.

Rovatok