Index Vakbarát Hírportál

Kinevezték a MOB új főtitkárát

2017. június 20., kedd 13:08

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöksége egyhangúlag támogatta Vékássy Bálint kinevezését, így augusztus 10-étől ő lesz a szervezet főtitkára.

A posztra Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke javasolta a szakembert, akit kedden hallgattak meg.

Bartha Csaba május elején távozott a posztról, azóta megbízott főtitkárként Fábián László látta el a feladatokat, ő Vékássy Bálint munkába állása után továbbra is a MOB sportigazgatója lesz.

A MOB-tól kapott tájékoztatás szerint a 43 éves Vékássy Bálint 1982 és 1996 között kajakozott, korosztályos, majd felnőtt válogatott volt, kétszeres ifjúsági világbajnok. Versenyszervezőként több jelentős hazai világverseny rendezésében vállalt főszerepet, és több mint egy évtizede dolgozik a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetségnek versenybíróként, tanácsadóként, fotósként.

(MTI)

Rovatok