Index Vakbarát Hírportál

Ezért keres évi 3 milliárdot azzal, hogy dobál

2017. július 4., kedd 09:44

Az MLB legjobb dobójátékosai egészen elképesztő összegeket keresnek, a mostani legmagasabb átlagfizetés Zack Greinke-é, évi 34,4 millió dollárt kap az Arizona Diamondbacksnél, a legnagyobb összértékű szerződés pedig David Price-é a Boston Red Soxnál, hét évre 217 millió dollár.

Price idén sérülés miatt elég lassan és gyengén kezdte a szezont Bostonban, de a csapat szerencséjére a hozzá képest meglehetősen alulfizetett Chris Sale évi 12 millió dollárért (3,2 milliárd forint) dobál szenzációsan. (Legkésőbb 2019-ben viszont biztos, hogy óriási pénzért ír majd alá.)

Sale statisztikáit is érdemes lenne felhozni

de ehelyett érdemesebb megnézni ezt a videót róla, amin két teljesen más dobástípust enged el ugyanabból a mozdulatsorból, ugyanolyan magasságból.

Ez egészen félelmetes, egy ütőjátékos ugyanis az ösztönein kívül elég kevés dologra hagyatkozhat az ütése előtt: egy 90 mérföld/órás (144,8 km/h) dobás esetén a labda nagyjából 0,4167 másodperc alatt ér a dobójátékostól az ütőjátékosig (hivatalosan 60 láb, vagyis 18,3 méter van köztük, de ez 5 lábbal rövidebb a labda elengedési pontja és az ütőjátékos helyezkedése miatt). Ennek a 0,4167 másodpercnek nagyjából a fele a reakcióidő, ennyi alatt kell felismernie a dobást az ütőjátékosnak, döntenie, hogy lendít-e vagy sem, és ha igen, akkor milyen dobásra számít, és azt hol fogja jó eséllyel eltalálni. (Ennél egyébként gyorsabban dobnak, vagyis a reakcióidő még kisebb.)

Ebben a döntésben három dolog segíti: a dobójátékos mozdulatsora, az a pont, ahol a dobójátékos elengedi a labdát, illetve az a villanásnyi folt, amit a labdából lát 0,2 másodperc alatt.

Ebből a háromból kettőt kiiktat Sale, amikor a slidert (gyors, de hirtelen lefelé, és balkezes dobó esetén befelé törő dobás) és a fastballt (gyors, lényegében nyílegyenes, kicsit süllyedő dobás) ugyanabból a mozdulatsorból, ugyanolyan magasról engedi el.

Sale még csak 28 éves, a 2019-es szezon végére 31 lesz, ha addig nem hosszabbít vele a Red Sox, akkor is számíthat olyasmi szerződésre, mint amit Greinke és Price kapott. Előbbi 32, utóbbi 30 volt, amikor legutóbb aláírt.

via Twitter

Rovatok