Index Vakbarát Hírportál

Szatmári a vb után az Universiadén is aranyérmes

2017. augusztus 20., vasárnap 15:06 | aznap frissítve

Világbajnoki aranyérme után az Universiadén is az első lett a kardozó Szatmári András: a Vasas versenyzője magabiztos teljesítménnyel szerezte meg a magyar küldöttség első aranyérmét vasárnap.

A 24 éves Szatmári a csoportkörből 5 győzelemmel és 1 vereséggel lépett tovább, majd az egyenes kieséses szakaszban a legjobb 32 között a román George Iancut (15-9), majd a 16 között az olasz Riccardo Nucciót (15-11) verte.

A negyeddöntőben azzal a koreai Gu Bon Gillel vívott, akit a júliusi lipcsei világbajnokság döntőjében 15-11-re győzött le. Ezúttal kicsit szorosabb volt a találkozójuk, de a végén most is a magyar kardozó örülhetett (15-12).

Szatmárinak ezután már két könnyebb mérkőzés következett: az elődöntőben az iráni Mohammad Rahbari (15-8), a fináléban a török Enver Yildirim (15-6) ellen győzött, és ezzel aranyérmet nyert.

A versenyszám többi magyar indulója közül Péch Miklós és Puy Sebestyén a legjobb 32 között, Iliász Nikolász pedig már a legjobb 64 között kiesett.

A női párbajtőrözők versenye lengyel házidöntőt hozott, a magyarok közül egyedül Mihály Kata jutott el a 32-ig, ő ott búcsúzott, Budai Dorina, Siklósi Enikő és Szabó Laura pedig már egy körrel korábban kiesett.

(MTI)

Rovatok