Index Vakbarát Hírportál

Szőnyi Ferenc a legkeményebb triatlonista, megnyerte a tízszeres ironmant

2017. augusztus 25., péntek 21:24

Szőnyi Ferenc újra tízszeres távú ironmant nyert. A komáromi triatlonista a svájci Buchsban több mint egy hét alatt teljesítette a 38 kilométer úszásból, 1800 kilométer kerékpározásból és 422 kilométer futásból álló távot. Az időeredménye: 215 óra, 17 perc, 45 másodperc.

Szőnyi 18 órán keresztül úszott egy medencében, ahonnan ötödikként szállt ki, majd ezután kezdte meg a 200 körös kerékpárpályát. A triatlonistának az úszás a leggyengébb száma, de kerékpárban és futásban az egyik legerősebb és legkitartóbb.

Kerékpárban is sokat lépett előre, a második helyről kezdhette meg az üldözést. A Racemachine-nak is becézett Szőnyi előtt elég nagy előnye volt a brit David Clampnak, de a jó hajrásnak – egy ilyen távnál a hajrá bő  egynapos is lehet – számító magyar feldolgozta magát, és az utolsó nap már végig vezetve nyert. A 340 körös futásban 10-12 körös előnyt hozott össze, folyamatosan gyorsabb volt ellenfelénél.

A versenyt elég nehéz körülmények között rendezték, a vihar és a heves esőzések miatt többször meg is szakították.

Szőnyi rendszeresen indul extrém távú futó-, kerékpár- és triatlonversenyeken. Többek között teljesítette már a Spartathlont, kerékpárral átszelte Észak-Amerikát,  2010-ben a hússzoros távú iromant nyerte meg Mexikóban.

Rovatok