Index Vakbarát Hírportál

Rendben voltak a sovány lovak papírjai a Vágtán

2017. szeptember 22., péntek 11:12

A Nemzeti Vágta szervezői állítják, hogy szigorú és sokrétű szabályok biztosítják azt, hogy csak egészséges állatok kerülhessenek be a programjukba. A korábban általunk is közölt fotók a lesoványodott lovakról szerintük előnytelenül mutatták az állatokat.  

Ennek bizonyítására kaptunk is a rendezőktől egy a Vágta előtt négy nappal készült fotót. Később a kép készítőjétől is jött egy levél, amiben azt írja, saját lovuknál is tapasztalta már azt, hogy idegen környezetben, stressz hatására néhány nap alatt 100 kilónyi súlyt vesztett. 

A Vágta szervezői kérdésünkre közölték, ahogy minden lovas rendezvényre, úgy az övékre is szigorú szabályok vonatkoztak, amit most is betartottak. A lovak egészségügyi papírjai rendben voltak, a lóútlevelek az állategészségügyi előírásoknak megfeleltek. Azt megjegyezték, hogy azt nem szabályozzák, milyen idősek lehetnek a lovak, van olyan, amelyik 20 évesen is ugyanúgy dolgozik, mint a fiatalabbak.

A trükklovas műsor előzetes kontrollon is átment. „A Nemzeti Vágta rendezője és szervezője 2017. szeptember 10.-én, vasárnap reggel 10 órakor Győr-Gyirmóton megnézte a Győri trükk-lovasok bemutatóját, ahol meggyőződtek arról, hogy az ott látott program produkciós szempontból alkalmas az eseményen való bemutatásra."

A vasárnapi trükklovas számról a szervezők nem kaptak negatív visszajelzéseket a nézőktől, a Magyarországon korábban nem látott, ötven lovast megmozgató produkciót a Vágta egyik legnagyobb sikereként értékelik. Azt írták: „Az árt a Nemzeti Vágta megítélésének, hogy a produkciókról olyan vélemények jelennek meg, amelyek találgatásokra, vagy valamilyen általunk nem látott személyes ellentét megjelenítésére épülnek."

Rovatok