Index Vakbarát Hírportál

Fa: Felnőttek a vitorlázók a Balaton-kerüléshez

2017. október 9., hétfő 10:26

A Fa Nándor 2001-ben találta ki a Balaton-kerülő vitorlásversenyt, az ötletgazda szerint mostanra felnőttek a feladathoz a résztvevők. A regatta lényege, hogy a hajón  egyedül kell végigvitorlázni a tavat, ahogy ő a nagy földkerülő vitorlásversenyeken tette.

Fa az M4 Sport hétfői, Sportreggeli című műsorában elmondta, most már több mint tíz hajót kifejezetten erre a versenyre építettek, mert csak így lehet esélyes valaki a végső győzelemre.

Szerintem ez a Balaton legnehezebb versenye, szakmailag mindenképpen a legnagyobb presztízzsel bír. A mezőny teljesen felnőtt a feladathoz, még a tizedik helyért is meg kell küzdeni, adott esetben egy világklasszisnak is. A verseny első éveiben a Balaton sztárjai vitték el a pálmát, most viszont azok, akik csak erre a versenyre összpontosítanak.

Az idei, szombaton megrendezett Mol Nagydíjat Varga Lajos nyerte, a korábbi versenycsúcsot (13 óra 34 perc), amit ő tartott, alaposan megdöntötte (10 óra 53 perc).

"A győzelmi lépcsőfok mindig háromszor olyan magasan van, mint az összes többi" - nyilatkozta a győztes. Amikor a második mögöttem egészen közel jött, extrát kellett vállalnom annak érdekében, hogy a távolság megnyugtató maradjon" - mesélte Varga.

A verseny kétszeres győztese hangsúlyozta, a hajók már többet tudnak, mint a rajta ülő egy ember, akinek kompromisszumokat kell kötnie.

"Igazából egy csapattal lehetne kihozni a hajóból a maximumot" - mondta a vitorlázó, aki szerint a versenyzőnek egyedül nagyon be kell osztania az energiáját, mert az gyorsan elfogyhat. (MTI/Index)

Rovatok