Huszonöt éve volt az a barcelonai nyári olimpia, ami a magyar sport történetének második legsikeresebb szereplését hozta. 11 aranyérem mellett volt 12 ezüst és 7 bronz (vagyis összesen 30 érem), valamint egy 217 fős hatalmas csapat. Az érmeseket, az olimpikonokat csütörtök este köszöntötte a Magyar Olimpiai Bizottság.
Sok szempontból volt maradandó az a 17 nap – különösen az első nyolc –, amit 1992-ben átélhettek a magyar sportrajongók Barcelonában. Még a csapatsportok szerényebb mutatóit is könnyen viselte el a küldöttség, mert jó néhány egyéniség volt a csapatban a legjobb korban. Ez az olimpia túlmutatott önmagán, mert példaképeket adott (Risztov Évának is Egerszegi volt a példaképe, Szabó Bence is garantáltan több vívót indított útnak, és a sort lehetne folytatni).
Ez a néhány tény talán jól jellemzi, mekkora sikert élt át Magyarország, és lett az egész világ nyolcadik legeredményesebb nemzete.
Kis szerencsével ez a 11 több is lehetett volna, elég csak a dzsúdós Hajtós Bertalanra gondolni, aki a 71 kilósok között pechére egy japánnal találkozott a döntőben, és a sportág kitalálójának még nem volt aranya, ezért Hajtósét odaadták neki, holott egyértelműen ő volt a jobb és kezdeményezőbb.
Rózsa Norbert már vb-címvédőként utazott, de éppen becsúszott nyolcadik helyen a döntőbe - Güttler lett a kilencedik -, ha középen úszik, könnyen lehet, legyőzi az amerikai Diebelst százon. Ha csak ez a két arany bejön, tizenhárommal befogjuk és megelőzzük a spanyolokat.
Így nézett ki az éremtábla akkor.
A legeredményesebb magyar versenyző, Egerszegi Krisztina volt, aki három aranyat nyert 18. születésnapja előtt. Az amerikai sztárúszó Mike Barrowman edzője akkor mondta róla, a mozgásáról: „zenél a vízben.”
A 3 gyerekes úszónő a nyilvánosságot nem keresi, ezúttal is vonakodott kissé, nem akart feltétlenül eljönni erre az ünnepségre, lett volna más dolga. Végül a férje meggyőzte, itt a helye, ő mindent elintéz, emlékezzen zavartalanul. Nem könnyű azonban emlékeznie, mert 25 év távlatából már halványulnak és fakulnak az emlékek, de jótékony hatása is van az időnek, mert a legkeményebb edzésekre sem emlékszik, mennyire fájdalmas vagy lélekpróbáló lett volna.
Hogy mi jut eszembe Barcelonáról? Ez volt az az olimpia, ahol elvárás volt és lett a sajtóban, ha már három számban indulok, akkor természetesen meg is nyerem, mind a hármat.
Próbáltam ennek a várakozásnak a súlyát kiiktatni, és nem foglalkozni vele. Az itteni első aranyam eszembe jut, nem mondom, hogy visszanézem, mert az nem igaz. Szoros, nagy küzdelem, és azok az aranyak talán jobban megmaradnak. Ez volt az az olimpia, amelyiknél a záróünnepségen is ott voltam, a másik kettőnél nem, ezért is különleges. A csúcs azonban, ha már mindenáron választani kell, az Atlanta. Ott hagytam abba, a csúcson kell abbahagyni, a mondás is így tartja. Nem zavar egyáltalán, hogy nem indultam 100 háton és kihagytam, az én döntésem volt. Tudom, sokan akadékoskodtak, nem értették, de így volt jó, ahogy alakult."
Schmitt Pál volt 92-ben a MOB-elnök, a kétszeres olimpiai bajnok vívónak az volt az első olimpiája sportvezetőként.
Akkor egy büszke, ereje teljében lévő ötvenes voltam, most egy reménytelen 75-ös
- ezzel a felütéssel nyitott. Feltette a kérdést, ki gondolta volna akkor, hogy abból a küldöttségből 25 év múlva Kulcsár Krisztián lesz a mostani házigazda, és MOB-elnök. Nébald Gyuri az olimpikon klubjának elnöke. Szabó Tünde a sportért felelős államtitkár. Kokó akkor bronzérmes lett, négy évvel később arany volt a nyakában, és még végigverte a profikat is.
"Nem győztünk szurkolni, nem győztünk ünnepelni, mert rendre győztünk. Hihetetlen napok voltak. Igazi olimpiai család volt a miénk. Ott voltak a szponzorok, klubelnökök, tudtunk egymás sikereinek örülni, 217 fős csapatunk volt. Egy bojkott nélküli, békés olimpia, kulturális szempontból is fontos eseményt láttunk. Felbomlott Szovjetunió, a baltiak hárman indultak. A többiek, ha már elindultak, megnyerték a pontversenyt."
Kovács Antal váratlan aranyára külön kitért. Egy izzadt, holtfáradt szakállas srácot látott, amikor szólt a Himnusz, és ezt szóvá is tette neki. „Pali bácsi, itt mindenki rettenetesen néz ki, én is annak akartam látszani, ez volt Kovács válasza”. Kovács Antal bólogatott, így történt.
Kovács 1988-ban, a szöuli olimpia idején a paksi szőlőjükben volt, amikor nyert Egerszegi és Darnyi. Számára ők hősök voltak, tisztelte őket, aztán egyszer csak ő is ugyanabba a sorba került.
"Amikor kiderült, hogy kijutok, és egyáltalán egy levegőt szívhatok velük, már az egy felemelő élmény volt. Kinevettek az első edzéseken a hosszú végtagjaim miatt, és egyszer csak eljutottam oda, hogy ugyanazon a repülőn ülhetek, mint ők. És akkor pár nap múlva ugyanolyan arany van a nyakamban, mint nekik, a félisteneknek. Akkor nem volt gyakori, hogy egy sportoló a hazaérkezésekor tűzijátékot kapott a szülővárosától. Én ezt is megkaptam. Ülepedtek az emlékek, de éjjel párszor felkeltem fél éven át, hogy nemcsak álom-e ez a győzelem. Még a vb-re is úgy mentem ki, hogy biztosan igaz ez? A 93-as vb-aranyat már sokkal könnyebb volt emészteni."
Kovács egyébként Hajtós Bertalant tartja a legjobb dzsúdósnak, nem önmagát. Ettől még a bajnok és Hajtós ezüstérmes.
„Amikor itt a felvételeket, a régi közvetítéseket láttad a kivetítőn, engem nem láthattál. Ez a különbség az aranyérmes és az ezüstérmes között. És még sok más, persze. A tanítványaim folyamatosan kérik, hogy nézzük meg a döntőt. Most is azt látom, én voltam a jobb. Nehéz volt feldolgozni, ami történt, évekig arról a döntőről kérdeztek, és ilyenkor is mindig felmerül. Ráadásul egy év múlva a vb-n ugyanilyen vitatott körülmények között veszítettem. Nem kísért ez engem, mert mindent megtettem, de lehettem volna kicsit szerencsésebb. Csak egy kicsit.”
Erre a rendezvényre örömmel jöttek el azok is, akik nem itthon nem élnek – a tornász Balázs Bernadett Dániából utazott haza –, bár nem mindenki tudott eljönni, például az olimpiai bajnok Ónodi Henrietta sem, aki háromgyerekes anyuka Floridában. De neki is szólt a taps, amikor az ugrását láthattuk, és a 9,925-ös pontszámot. (Ónodinak volt még egy ezüstje is, arról se feledkezzünk meg.)
„Mutass egy sportolót, akinek nem az álma, hogy eljusson egy olimpiára. Nekem ez Barcelonában sikerült, élveztem minden pillanatát” - ezek már Szikora István szavai.
Amikor ezt elmondta, Szántó Imre jött oda hozzánk, és a kezébe nyomta a telefont. „Mizsei Gyuri az, beszéld rá, hogy jöjjön, mégiscsak érmes volt.”
Mizsei a 71 kilóban nyerte meg a bronzot, de Kiskunfélegyházán él, azt nem sikerült kristálytisztan kiszűrnöm, hogy kacsákat vagy tyúkokat nevel, vagy mindkettőt.
„Azonnal indulj Gyuri, mindenkit téged akar, komolyan, az összes újságíró rád kíváncsi, hogy mesélj az egyenesedről. Az felért egy rekorddal” – így zárta le a beszélgetést Szikora, aki egy egészen más rekordot mondhat el magáról: ő az amatőrök között összemérte az erejét Mike Tysonnal és Lennox Lewis-szal. Nincs más ilyen.
A jelenlegi Vasas-elnök, akkori teniszező Markovits Lászlónál talán senki sem ismerte akkor a várost, mert a vízilabdában olimpiai bajnok édesapja, Kálmán miatt a városban élt kilenc éves korától 16 éves koráig. „Maga az olimpia nem jó élmény, mert tüdőgyulladást kaptam, nem játszhattam, pedig Szöulban a 16 közé kerültem párosban, ezért titkon még abban is reménykedtünk, hogy egy körrel tovább mehetünk. Nem így lett.”
Kulcsár Krisztián akkori MOB-elnök az olimpián 21 évesen rockerhajjal versenyzett - rocker is volt, ahogy társa, Kovács Iván is -, és a párbajtőr csapattal ezüstérmes lett. Egy év múlva vágatta le a haját, amikor egy barátja ezt tanácsolta neki, csajozni ugyanis úgysem lehet vele. "Olyan korban voltam, amikor még valaki hallgat a barátaira" - mondta most egy nagy mosollyal.
És a sikerek egyik legfontosabb titkát is ő magyarázta el. „Büszkék voltunk, és nyilván emlékeztek rá, milyen erőt adott mindannyiunknak, hogy megmutassuk, már egy szabad országot odaadással képviselünk, nem a vasfüggöny mögül érkezünk. Örültünk a szabadásgnak. Az első olimpiám volt, de ott éreztem a legjobban magam. Átéltük minden apró mozzanatát, barátságokat kötöttünk, összetartó közösségek jöttek létre, amik most is megmaradtak. Elég, ha körülnézünk."