Index Vakbarát Hírportál

Hatmilliárd forintos támogatás Újpestnek

2017. november 15., szerda 14:22

Hatmilliárd forintos kormányzati támogatással újulhatnak meg 2020-ig Újpest, illetve az UTE sportlétesítményei. Wintermantel Zsolt, a IV. kerület polgármestere szerdán sajtótájékoztatón hangsúlyozta, célzottan Újpestre ilyen mértékű állami támogatás még nem érkezett.

Zsigmond Barna Pál, Újpest alpolgármestere, a Fidesz újpesti választókerületének elnöke, egyben a jégkorong-szakosztály elnöke kiemelte, ezek a források soha nem látott fejlesztéseket jelentenek az UTE számára.

A magyar közlönyben november 8-án megjelent kormányhatározat rögzíti azokat a programelemeket, valamint a hozzájuk rendelt kormányzati forrásokat, amelyek a 2017 és 2020 közötti időszakra vonatkozó újpesti város- és sportlétesítmény-fejlesztési program megvalósításához szükségesek.

A fejlesztések és felújítások - melyeket Őze István, az UTE klubigazgatója mutatott be részletesen - érintik az UTE különböző sportkomplexumait, a Megyeri úti központi létesítményeket, a kajak-kenu telepet, a Mexikói úti lőteret, egy új jégpálya építését, valamint az újpesti Duna-part megnyitását a nagyközönség előtt. (MTI)

Rovatok