Index Vakbarát Hírportál

Egy kőműves vagy egy villanyszerelő lehet a darts új uralkodója

2017. december 28., csütörtök 14:45

A darts-világbajnokság most lesz csak igazán éles. A legjobbak még versenyben vannak, de egymást érik a meglepetések, ez első körben 12 kiemelt esett ki, és a másodikban is több nagy név vérzett el. A sportágtól búcsúzó 14-szeres világbajnok Phil Taylor még versenyben van, de állva maradhat-e a Repülő Skót ellen, és kibírhatja-e a Gerwen-hengert?

Igaza lett Bezzeg Nándornak, az egyik legjobb magyar dartsjátékosnak, amikor a világbajnokság kezdete előtt, arra a kérdésre, hogy mit vár a tornától azt felelte, hogy „amiben legtöbbet remélek, azok a meglepetéseredmények. Egyre nyíltabb a mezőny, főleg a vb első felében sok minden megeshet, és meg is fog.”

A hagyományosan a londoni Alexandra Palace-ban, közismert nevén az Ally Pallyban zajló tornán annyi meglepetés született már, amennyi a vb-k történetében még soha. Rögtön az első körben 12 olyan játékos esett ki, aki kiemeltként indult. Közte volt 2011 és 2012 világbajnoka, Adrien Lewis, valamint a rendszeres Premier League-résztvevő James Wade, Dave Chisnall, de Jelle Klaasen, vagy Benito van de Pas elsőkörös búcsújára sem számított senki.

A második fordulóban is folytatódott meglepetéscunami. A negyedik kiemelt Daryl Gurney, majd szerdán az idén tizenegy tornát is megnyerő Peter Wright búcsúja is óriási meglepetés volt.

Bár sok igazság van az eddigi egyetlen magyar vb-résztvevő, Bezzeg szavaiban, mert a világ első ötvenébe tartozó játékosok között valóban résnyire szűkült a különbség, de az idei bukásoknak van ennél kézzelfoghatóbb magyarázatuk is.

Adrian Lewis októberben sérült volt és majdnem egy hónapot hagyott ki. Nem sokkal a világbajnokság előtt készítette el a Target az új nyilait, de az idő rövidsége miatt nem akart azzal a készlettel nekivágni a vb-nek, kölcsönnyilakkal dobált. Valljuk meg, összevissza.

Peter Wright alig egy hónappal a vb előtt kórházba került, epekövet diagnosztizáltak nála, a vb előtt azt nyilatkozta, hogy teljesen fitt, de az első meccse után elismerte, még nem teljesen egészséges.

Wright kiesésével egy valóban színes egyéniséggel lett szegényebb a világbajnokság. Ő az egyetlen a mezőnyben, akinek a PDC engedélyezte, hogy a szabályos fekete vászonnadrág és a zárt cipő helyett a legtarkább ruhákban lépjen a pódiumra. A haját és fejét pedig minden alkalommal fodrász és menedzser-felesége festi a legfurcsább összeállításokban.

A legnagyobb búcsúja

A világbajnokságot azért is nagy várakozás előzte meg, mert ezzel a tornával búcsúzik a darts színpadáról a legenda, Phil Taylor, akinek szinte mindent köszönhet a sportág. Ő volt az, aki néhány társával együtt 1993-ban kilépett az akkor egyedüli világszervezetből, a BDO-ból, mert úgy érezte, a pénzdíjak elosztásában a szervezett nem működik korrekten. Megalapította a PDC-t, ahol 1995 és 2013 között 14-szer nyerte meg a világbajnokságot.

Nem létezik olyan torna, ahol ne lett volna első. A világot körbejárva népszerűsítette a dartsot, és a kocsmasportból egy olyan professzionális sportág vált, amelynek már olimpiai programba vételéről is szó van.

A kőműves és a villanyszerelő

Szóval, búcsúzik Taylor és már szinte átadta a helyét a kétszeres világbajnok Michael van Gerwennek, aki az elmúlt években a sportág egyeduralkodójává vált. A holland kőművessegédből a világ legjobb játékosává váló dobógép a tavalyi világbajnokság óta szinte mindenhol nyer, ahol elindul. 17 tornagyőzelme van, háromszor dobott kilencnyilast, ez az, amikor az 501-es kiszállót kilenc tűből sikerül megdobni. Csak 2017-ben 1,13 millió fontot keresett a versenyeken. Bár a dartsban nincs verhetetlen ember, de október 7-e óta senki nem győzte le, és a Taylor utáni éra egyértelmű uralkodója lesz.

A világbajnokság a nyolcaddöntőkhöz ért, amelyekből kettőt szerdán már lejátszottak. Van Gerwen úgy is továbbjutott és dobott egy száz feletti átlagot, hogy nem is ment neki igazán. Az átlagokat három nyílból megdobott pontok összegéből számolják, és a világcsúcs a hollandé: 2016-ban a Premier League-ben Michael Smith ellen 7-1-re nyert és az átlaga 123,40 volt.

Van Gerwen mellett egy másik holland, a nyugodt erő, Raymond van Barneveld is nagy esélyes. Barney az eddigi mindhárom meccsén százas átlag fölé ment, amely iszonyú erős teljesítmény. Ők egymás ellen játszanak majd Van Gerwennel a negyeddöntőben. A felső ágon van még az idén a világ legjobbjai közé jutó Mensur Suljovic, a junior világbajnok Dmitri Van den Bergh, a skót John Hendersen, valamint Rob Cross.

Utóbbinak szintén érdekes előélete van. A 27 éves Cross már több mint tíz éve dobál, de a pubok és a megyei bajnokságok világában töltötte idejét, amikor éppen nem polgári foglalkozását, a villanyszerelést űzte. Aztán 2016-ban Pro Tour-kártyát nyert, és elindult a PDC-versenyeken. Nem is csak elindult, berobbant, és a több ezer sikerre áhítozó dartsjátékos között idén év végére a legjobb 16-ig jutott.

Az alsó ág felső részén elfogytak a menők. Ott van a selejtezőből érkezett, Wrightot kiverő Jamie Lewis, a szintén két kiemeltet is elintéző James Richardson, a spanyol Antonio Alcinas, valamint az egyetlen kiemelt, a 23. helyre rangsorolt, szerdán 18 db 140 pontot dobó Darren Webster is. Meglepetés lenne, ha nem tudná ezt az ágat hozni.

Ha jön a papírforma – ami sokszor nem jött –, akkor legalsó ágon Phil Taylor-Gary Anderson meccs lesz. Igazi kuriózum lenne, hiszen 2007 óta összesen 59-szer meccseltek egymással és ebből egy tucat volt valamilyen torna döntője. Hogy ez összejöjjön Phil Taylornak Keegan Brownt, Andersonnak Steve Westet kell legyőzni. Ezekre jó esély is van.

A repülő skót

Taylor mellett Anderson a dartsvilág nagy egyénisége. A BDO-ban kezdte és 2009-től hivatalosan a PDC tagja. 2015-ben és 2016-ban világbajnok lett. Előbb egy végsőkig kiélezett meccsen éppen Taylort győzte le, két éve pedig Adrian Lewis ellen nyert. Anderson jelenleg Van Gerwen és Wright mögött a harmadik a világranglistán. A formáját elnézve nem csak Taylor, de a holland ellen is esélyes lehet.

A sokszor népviseletben megjelenő 47 éves skót is érdekes figura. Feleségét is a darts miatt cserélte le. Egy, a dartsversenyek show-jához hozzátartozó walking girllel (felvezető lány) jött össze, akitől három éve született az első, idén októberben a második gyermeke. A The Flying Scotsman becenéven futó Anderson nehéz időszakon van túl, 2012-ben négy hónap alatt veszítette el a testvérét és az édesapját is. Mindketten szívinfarktusban hunytak el.

Az eddigi eredmények ismeretében megjósolhatatlan, ki nyeri ezt a világbajnokságot. Az angolok természetesen Phil Taylor emlékezetes búcsújában bíznak, a hollandok pedig a Van Gerwen-hengerben, és ha lehet fokozni, Anderson is odaérhet, de előbb ahhoz vélhetően Phil Taylort kell nyugdíjba küldenie.

A világbajnokságot kövesse az Index tematikus blogján, 9nyil.blog.hu-n

Borítókép:  Daniel Leal-Olivas / AFP.

Rovatok