Index Vakbarát Hírportál

Szürreálisan hajították ki a magyar csapatot a lacrosse-vb döntőjéről

2018. július 23., hétfő 14:37 | aznap frissítve

Szombaton tartották a 2018-as lacrosse-világbajnokság döntőjét Izraelben, ahol az amerikai válogatott szó szerint az utolsó pillanatban szerzett vezetést, ezzel 9-8–ra verte Kanadát, és világbajnok lett. Nem ez volt ugyanakkor az egyetlen érdekes pillanat a meccsen, az első negyedben ugyanis érthetetlen módon kivezették a már csak nézőként résztvevő magyar válogatottat a stadionból.

Az esetről Twitteren számolt be egy James Robertson nevű felhasználó, aki azt írta, azért hajították ki a magyarokat, mert az eseményt közvetítő amerikai ESPN ki akarta ültetni őket a napra, hogy úgy nézzen ki, mintha többen lennének a stadionban, de ők nem voltak hajlandóak átülni oda.

Ez önmagában is elég szürreális, a Magyar Lacrosse Szövetség azonban a poszt alatt pontosított, és ez már tényleg hihetetlen, a szövetség állítása szerint ugyanis

valójában a magyar csapat egyike volt azoknak, akik beleegyeztek abba, hogy lejjebb ülnek, menet közben mégis kivezették őket a biztonságiak.

Az izraeli szövetség azóta kiadott egy hivatalos bocsánatkérést, amiben azt írták, nem sikerült megfelelően lekommunikálniuk a dolgot saját biztonsági személyzetükkel, ezért történt a dolog. A hozzászólások alapján ugyanakkor már magáért az ötletért sem az ESPN, hanem 

Rovatok