Index Vakbarát Hírportál

Ungvári Miklós aranyérmes a budapesti dzsúdó GP-n

2018. augusztus 11., szombat 17:13

Ungvári Miklós arany-, Szabó Frigyes pedig bronzérmet nyert a 73 kilogrammos súlycsoportban szombaton a Papp László Budapest Sportarénában zajló olimpiai kvalifikációs dzsúdó Grand Prix-versenyen, adta hírül az MTI.

A Ceglédi VSE olimpiai ezüstérmes sportolója a döntőben a háromszoros világbajnok és kétszeres olimpiai harmadik japán Maszasi Ebinumával találkozott, akit legyőzött eddigi egyetlen meccsükön, a 2010-es moszkvai Grand Slam-tornán. A 37 éves magyart kétszer is intették, ám a harmadik percben egy dobásra ippont kapott, így nyert. A döntő előtt osztrák, holland, lengyel és román ellenfeleket vert a csoportjában, majd az elődöntőben a kanadai Arthur Margelidont verte.

Ugyanebben a kategóriában a vigaszágra szoruló, korábban említhető nemzetközi eredmény nélkül álló Szabó Frigyes a bronzéremért lépett tatamira a mongol Odbayar Ganbaatar ellen. A leányvári versenyző óriási meglepetésre leszorítással verte a tavalyi, budapesti világbajnokságon bronzérmes ázsiai dzsúdóst.

A pénteki, első versenynap legjobb magyarja Karakas Hedvig volt, aki bronzérmet nyert 57 kilogrammban.

Vasárnap női 78 és +78, továbbá férfi 90, 100 és +100 kilóban zajlanak a küzdelmek a Papp László Budapest Sportarénában.

Rovatok