Index Vakbarát Hírportál

Íjászatban jött az első magyar arany a Nomád Világjátékokon

2018. szeptember 6., csütörtök 15:26

A szkanderben szerzett ezüst, majd a három bothúzó-bronz után megszületett az első magyar arany a III. Nomád Világjátékokon, ezt az íjász Nahóczki Péter szerezte, mellette ráadásul ezüstérmes lett a Kurultáj csapatát erősítő Koczka László is. A Nemzeti Versenysport Szövetség Sportolói Csapatot erősítő Nahóczki az első magyar aranyérmes a nyolcvan ország sportolóit felvonultató multisport eseményen, áll az NVESZ hírlevelében.

Az egyetlen magyar szumós is küzdőtérre lépett: Nemes Dávid első meccse elmaradt, mert pakisztáni ellenfele nem állt ki ellene, majd a második körben jól kezdett egy bolgár szumóssal, közel is volt a győzelemhez, de egy kicsúszott a lába a körből és végül kikapott.

A kirgizisztáni játékokon korábban a szkanderos Kőváriné Ivánfi Brigitta állhatott még dobogóra, miután a 75 kilósok között második lett bal kézzel, valamint a bothúzók is remekeltek: Varga Fanni Rebeka, Deli Tamás és Benácsi Szandra is bronzérmes lett.

Erős hét ez a magyar íjászat szempontjából, Mónus József nemrég világcsúcsot döntött Amerikában.

Rovatok