Index Vakbarát Hírportál

Tokió 2020: életében nem használt számítógépet az olimpia kiberbiztonsági főnöke

2018. november 15., csütörtök 11:01

Saját bevallása szerint soha nem használt még számítógépet a 2020-as tokiói olimpia kiberbiztonsági előkészületeiért felelős japán miniszter.

Az elmúlt hónapban kinevezett Szakurada Jositaka egy szerdai bizottsági ülésen, ellenzéki kérdésre válaszolva közölte, életében nem nyúlt számítógéphez.

"Huszonöt éves korom óta a munkatársaim és a titkárnőim végezték el a számítógépes munkát"

- mondta a 68 éves politikus, és hozzátette, az ő feladata "szigorúan állampolgári szempontból vizsgálni a kiberbiztonsági kérdéseket."

Jelezte, hogy ezekben az ügyekben nem egyedül hozza meg a döntéseket, a szükséges intézkedésekről az általa vezetett csapat tagjai és a kormány határoz. Biztos abban, hogy nem lesz semmi probléma a 2020-as játékok kiberbiztonsági előkészületeivel.

A 22 éve parlamenti képviselő Szakuradának a sajtótájékoztatókon és az üléseken tett megnyilvánulásait többször kritizálták.

A miniszter egy korábbi bizottsági felszólalásában szürreálisat tévedett, mikor az olimpia rendezési költségeiről kérdezték, ugyanis azt mondta, Japánnak 1500 jenbe (3750 forint) kerül a játékok megszervezése, miközben 150 milliárd jen (375 milliárd forint) lesz. (Szakurada többször hibáztatta az ellenzéket, mert nem küldték el neki előre a kérdéseiket.)

A tokiói játékok sajtótájékoztatóin gyakran csak annyit válaszolt egy-egy felvetésre, hogy

"nem tudom".

A tokiói olimpiát 2020. július 24. és augusztus 9. között rendezik. (MTI/Index)

Rovatok