Index Vakbarát Hírportál

Történelmi WADA-látogatás a moszkvai doppinglaborban

2018. november 15., csütörtök 14:38

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) delegációja hamarosan felkeresi és ellenőrzi a moszkvai doppingellenőrző laboratóriumot.

Craig Reedie elnök a WADA csütörtöki, bakui ülésén közölte, hogy a küldöttség november 28-án vizsgálódik majd az orosz fővárosban. A látogatás az egyik feltétele annak, hogy a WADA megszüntesse az Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA) felfüggesztését.

Az alku része még, hogy az orosz kormánynak december 31-ig hozzáférést kell biztosítania a WADA számára a moszkvai labor teljes adatbázisához, illetve 2019. július 31-ig minden ott őrzött mintát át kell adni újraellenőrzésre.

Az adatbázisról Reedie ezúttal nem ejtett szót, ugyanakkor egy hete a RUSADA főigazgatója aggodalmának adott hangot, mivel még nem sikerült megállapodni arról, hogy kiket engednek be a laborba. Reedie mostani bejelentése viszont azt sugallja, hogy megoldódott ez a probléma.

A RUSADA-t és a moszkvai labor működését 2015 végén függesztették fel, miután a WADA egy független bizottsága 2015 novemberében nyilvánosságra hozta vizsgálati eredményeit arról, hogy átfogó doppingolás zajlott az országban.

Egy évvel később a WADA által megbízott kanadai jogászprofesszor, Richard McLaren vezette független vizsgálóbizottság tárta fel Oroszországban az államilag támogatott, rendszerszintű doppingolást. A jelentés szerint az orosz doppingellenőrző szervek 2011 és 2015 között 30 sportágban mintegy 1000 sportoló vizsgálati mintáját manipulálták, illetve pozitív teszteredményeket titkoltak el.

Az orosz sportolók a 2016-os riói olimpián még elkerülték a teljes kizárást, az idei phjongcshangi téli játékokról ugyanakkor már kitiltották az országot, és sportolóinak külön engedélyt kellett kérniük a szerepléshez. Aki pedig megkapta, az is csak semleges színekben vehetett részt a versenyeken. (MTI)

Rovatok