Magyar ötletre térnek vissza az olimpikonok legszebb sikereik helyszínére ötven év után. Mexikóvárosban tettek érzelmekkel teli emlékező túrát. A tizedik részben Kamuti Jenő ezüstérmét elevenítjük fel, amivel kiváltotta nemcsak az ország, hanem az egész világ csodálatát és megbecsülését.
Kamuti Jenő az egyetlen a nemzet sportolói közül, aki nem volt olimpiai bajnok, igaz kétszer is nagyon közel állt hozzá a csapatban 1957-ben világbajnok tőrvívó.
Először 1968-ban, a mexikói olimpián, amikor 31 éves volt, és már nemcsak orvosi diplomával rendelkezett, hanem sebészi szakvizsgát is tett a játékok előtt egy évvel. Pályafutása után szakmájában teljesedett ki, sebész főorvos lett.
A Képes Sport azt írta 1968-as tudósításában: olyan bravúros a teljesítménye, hogy az aranyat is megérdemelte volna. Kamuti szerezte egyébként a férfi tőrvívás első egyéni olimpiai ezüstérmét.
A hatszoros olimpiai bajnok kardvívó, Kárpáti Rudolf a Népsportnak azt nyilatkozta, hogy
a legnagyobb versenyzői bravúr, amit az életében valaha is látott.
Mexikóban a vigaszágról jutott a döntőbe Kamuti, ahol három korábbi világbajnokot – Parulski, Putyityin, Szvesnyikov - is legyőzött. Pihenőt igen keveset kapott, mert a megerőltető asszók után két órával már ismét a páston állt – a döntőben.
A későbbi győztes temesvári Ion Drimbával együtt, aki ugyancsak a vigaszágról masírozott a döntőig, csakhogy neki a román riválisa leadta a csörtét, kevésbé fáradt el.
Szóval, az első asszót a hatos döntőben mindjárt egymás ellen vívták, és a megtáltosodó román lelépte Kamutit (5-0).
A vereség egy kicsit megtörte, mert utána a francia Revenu ellen 4-2-es hátrányba került, egyenlített, de az ötödik, győzelmet jelentő tust a francia helyezte el, mert a magyar vívó kicsit elkapkodta az utolsó támadást.
A két vereség után viszont eljutott 3 győzelemig, Revenu-vel holtversenyben, és a találatarány hiába kedvezett neki, automatikusan nem kapta meg az ezüstöt, holott egyszer már véglegesnek nyilvánították a végső sorrendet. Már tolták ki a dobogót, előkészítették a zászlókat, már mindenki az eredményhirdetéshez készülődött. Aztán jött a fordulat, helyt adtak a franciák óvásának.
„Összességében jól jártam, mert részben azért kaptam meg a fair play díjat, hogy arra az asszóra kiálltam”
- mosolygott Kamuti, amikor a helyszínen visszaidéztük a versenyt. Minden apró részletre emlékezett. (Kamuti 2000 óta a Nemzetközi Fair Play bizottság elnöke.)
A franciáknak mindig is nagy erejük volt a sportdiplomáciában, akkor ráadásul nem is alaptalanul érvényesítették igazukat. Egy apró félmondat ugyanis valóban utalt arra a szabálykönyvben, hogy olimpián nem dönthet találatarány hármas holtversenyben. A harmadik a francia Noel volt.
Sem Kamuti, sem riválisa nem tudta ezt a szabályt, már mindketten elfogadták helyezésüket, interjúkat adtak, miközben elrendelték az újravívást.
A franciának természetesen nem volt veszítenivalója, hiszen ő eggyel feljebb léphetett, Kamutinak viszont kicsúszhatott volna az ezüst a kezéből, amiről azt hitte, már az övé. A sorrend azonban ugyanaz maradt így is.
„Összeszedtem a gondolataimat, visszamentem a pástra, ugye el tudják képzelni, milyen lelkiállapotban voltam.
4-3-ra ismét vezetett a francia, én pedig egyenlítettem. 4-4-nél már jobban vigyáztam, nehogy előre vigyen a hév, kivártam a megfelelő pillanatot, és megszúrtam. Meglett ismét az ezüst, megnyertem.
Lehet, hogy dohogtam, megint a második helyen végeztem, mert egy évvel korábban, a montreali vb-n is a második hely jutott. Akkor Putyatyin előzött meg, akit a vigaszágon elintéztem. A román Drimbát mintha kicserélték, feltöltötték volna, úgy jött a fináléra, gyorsan, pattogósan és ügyesen mozgott, nem volt esélyem ellene. Ezzel együtt az aranyra sem.”
Kamuti négy év múlva, 1972-ben közelebb volt az áhított aranyhoz, akkor a lengyel Woyda nyerte meg. Asszójukban a lengyel 4-3-as vezetésénél Kamuti talált, a zsűrielnök azonban másként látta, a magyar vívónak akkor is az ezüst jutott. Holott előtte legyőzte azt a Dabrowskit, akitől tartott, mert akkor fordult először a javára a közös asszójuk.
Végignézve a pályafutásán, nem véletlenül tiszteletbeli tagja az olimpiai bajnokok klubjának is. nem depressziós attól, hogy örök másodiknak szokták nevezni, mert a mexikói támasztja alá leginkább, megnyert ezüsttel tért haza.
A visszaemlékezés első részében szó volt az olimpia előtti sortűzről, és a magyar szálról, hogy egyáltalán megkaphatták. A tőrcsapat tagja, Dömölky Lídia kudarcként élte meg a második helyet, a szintén ezüstérmes Kiss Antal pedig hét kilót fogyott a versenye alatt. A negyedik részben azt néztük meg, mi lett a futballistákkal, hogyan hatott Varga Zoltán disszidálása? Az ötödik részből pedig kiderült, hogy az öttusázók az utolsó pillanatban kibékültek, és megnyerték az aranyat. A hatodik részben Hesz Mihály és Tatai Tibor életét mutattuk be. A hetedik részben Wichmann Tamás emlékezett ezüstjére, neki az olimpiákon nem volt szerencséje. Egy itthon elfeledett bronzérmes, Amerikában világhírű orvossá váló Kalmár János portréját rajzoltuk meg nyolcadjára. A kilencedik részben Fábiánné Rozsnyói Katalin arról beszélt, mennyire fontos volt az ötven évvel ezelőtti olimpia edzői indulásában.