Index Vakbarát Hírportál

Columbo feleségének nevezte a szövetség elnökét a legjobb triatlonos

2018. december 5., szerda 12:48

A 43 éves Kuttor Csaba, amíg versenyzett, három olimpiára jutott ki. Sydneyben vezetett is, a 30. helyen fejezte be a versenyt. Athénban betegsége miatt végül nem állt rajthoz, Pekingben a 47. helyen zárt.

Az ifjúságiak közt Európa-bajnok Horváth Zsanett edzője.

Látlelet címmel közölt most egy írást, amiben hosszan leírta, miért van szerinte válságban a Magyar Triatlon Szövetség, aminek a vezetője dr. Bátorfi Béla. Őt a sajtóban Orbán fogorvosának szoktak hívni.

Kuttor megállapításai:

A zárszava emlékezetesre sikeredett.

"A sportág jelenlegi vezetése nem egy felépített, átgondolt stratégia mentén vezeti a sportágat, hanem egyik napról a másikra él, miközben a források rendelkezésre állnak egy sokkal jobban prosperáló szövetség létrehozásához. Különleges időket élünk, hiszen a sport kiemelt ágazatként a korábbiakhoz képest sokkal nagyobb forrásokkal rendelkezik.

Amikor 2017 legjobb egyesületeként nulla műhelytámogatást kap a klubom, el kell gondolkoznunk azon, vajon jól vannak-e elöltve azok a százmilliók."

A triatlon a harmadik olyan olimpiai sportág, amelyik aggasztó jeleket ad.

A Magyar Ökölvívó Szövetség csődközeli helyzetben van, az ügyészség előtt van a gazdálkodása. A teniszezőknél feljelentés történt hűtlen kezelés gyanúja miatt, és úgy tudni, már elkezdődött a NAV-vizsgálat.

Rovatok