Hetven éve épp ilyenkor rendezték a St. Moritz-i téli olimpiát, annak kapcsán elevenítettük fel, milyen körülmények között csalták el a jégen legjobb Kékessy Andrea, Király Ede műkorcsolyapáros aranyérmét.

Amikor a győzelmi dobogóra álltak, a belga Michelline Lannoy és Pierre Baugniet foglalta el a sokak szerint nekik járó helyet, Sigfrid Edström NOB-elnök a bronzot készítette elő nekik, csak később vette észre, hogy összetévesztette. Nemcsak az olimpián, egy hét múlva a vb-n is méltánytalanság érte őket, a Reuters tudósítója szerint is nekik járt volna az arany, a pontozók azonban ismét másként látták. 

A visszaemlékező írás eljutott az Ottawában élő 91 éves Kékessyhez, el is olvasta, ezután beszéltünk telefonon. A memóriája tökéletes, nem betegeskedik, jól érzi magát. Magyarul remekül beszélt, a bonyolultabb kifejezések is gond nélkül eszébe jutottak.

„Sem Edus, sem én nem tudtuk, hogy kik pontoztak minket az első helyre és a másodikra, egymás között nem is beszéltünk erről, ezért hasznos volt újraélni egy kicsit a múltat, még ha sajnos nem is szépül meg"

- vágott bele.

"Tökéletesen emlékszem, mennyire rossz idő volt, hogy az odarendelt katonák tisztították a jeget a hótól. Azt mondták a helyiek, tízévente esik annyi hó, mint amennyi 1948. február elején. Bennünket nem zavart, elsők akartunk lenni, de nem sikerült. Onnan mérhettük le, hogy nem lehetünk rosszak, mert az ellenfelek közül ránk mindenki kíváncsi volt. Volt egy olyan mondás, akinél az öltözőben maradnak a riválisok, nem lesik a mozdulataikat, az nem jelent túl sok jót.”

A második világháború miatt két olimpia maradt ki, ezért 12 év után sokan nagyon várták az eseményt, mindenki meg akarta mutatni, mit tud. Ők közben végigélték Budapesten az ostromot, sokat szenvedtek és nélkülöztek.

Azt is felidézte, hogy Svájctól mindenki példás rendezést vár, de már a szálloda színvonala sem volt a legjobb. Erről egyébként a korabeli magyar és külföldi újságok is megemlékeztek.

Ő már akkor jól beszélt angolul, és az amerikai páros (Karol és Peter Kennedy) édesapja, aki egy gazdag fogorvos volt, nagyon kritikusan nyilatkozott a bírókról még a verseny előtt, ami előre kellemetlen érzéssel töltötte el. (Kennedyék épp utánuk, 1950-ben világbajnokok lettek.)

Nem voltak szomorúak, nem haragudtak senkire, de eléggé csalódottak, amikor kiderült, hogy a legjobb tudásuk sem volt elég az aranyhoz. Többet nem tudtak tenni érte, másként nem csinálhattak volna semmit.

Bántotta őket, hogy a belga páros női tagja ugyan a fenekére huppant, erről mintha nem is akartak volna tudomást venni a pontozók. 20 másodperccel korábban befejezték be, amire talán sohasem volt példa sem korábban, sem azóta.

„A kűr végén 20 másodperc nagyon fontos, mert akkor még fel lehet tenni az i-re a pontot. Ehhez kell jó kondíció és pontosság, összhang. Szerintem a pontozók sem tapasztaltak még olyat, ezért tanácstalanok is lehettek. A belga lány egyébként nagyon kedves volt, óvónő, de korcsolyázni nem tudott valami jól. A férfi egy nagyon gazdag család gyermeke volt, olykor pökhendien viselkedett.

Úgy járt köztünk, mintha már tudta volna előre, ő lesz az olimpiai bajnok. Nem számít majd igazán, mi történik a jégen. Nem illettek össze, mert a lány kevéssel magasabb volt.

Mindez nem számított. Michelline úgy gondolta, nem versenyzik többet, az olimpia és a vb után gyorsan be is fejezte.”

Nem szegte kedvüket az ezüstérem, egy év múlva, 1949-ben nemcsak a jégen, a pontozóknál is a legjobbak voltak, és megnyerték a világbajnoki aranyat Párizsban. A Filmhíradó megőrizte a futásukat. 

Azóta is ez a szakág legnagyobb sikere, Sallay András és Regőczy Krisztina nem párosban, hanem jégtáncban nyert 1980-ban.

Kékessy emlékszik arra, hogy Pierre Baugniet megnézte őket, és azt mesélte neki, csak miattuk ment el a helyszínre. Párja nem volt, egyetlen más olimpián vagy világbajnokságon sem vett részt többé.

A magyar páros tagjai a vb-arany után azt nyilatkozták a Népsportnak, hogy szeretnék megvédeni a címüket. A vb utáni betegsége miatt Kékessy hat kilót fogyott, és alig várta, hogy visszatérjen az ereje. A márciusi hágai bemutató után már úgy tervezte, nem tér haza.

„Tartottam is magam a fogadalmamhoz, nem jöttem haza. Nem tetszettek a változások, amelyek készülőben voltak Magyarországon. Pedig akkor még a sztálinisták nem is vették át teljesen a hatalmat, de a választások borzalmas következményei előre láthatóak voltak. Egy holland családnál laktam egy hetet, és már akkor Kanadába akartam menni. Felhívott az apám, menjek haza, mert nekik bajuk esik. Nem tudom, ki mondhatta neki, ki fenyegette meg őket. A holland idegenrendészettől két fiatal férfi jött oda hozzám, és azt mondták, ne menjek, maradjak ott. Az országban népszerű a korcsolya, ismertek engem is. Azzal érveltek, a családomnak nem, nekem viszont bajom eshet.

Sírtam. Talán egy teljes éjszakát is. Gyötrődtem, mit tegyek. Nem tudtak azonban lebeszélni, apám hangja visszacsengett a fülemben, és egy hét után a következményeket vállalva hazamentem.”

A családnak nem lett semmi baja, neki viszont nem volt maradása, három hét után gyalog nekivágott a zöldhatárnak. 25 kilométer gyaloglás után jutott el Bécs közelébe. Később kiderítette, nem foglalkoztak vele, úgy tettek, mintha nem is létezne.

Ausztriában maradt majdnem fél évig, 1949. október végén érkezett meg Kanadába. A családjának nem esett bántódása, miután kiderült a disszidálása, de ez nem maradt így.

Hátborzongató mellékszál

Király Ede ugyanis egy évvel később, 1950-ben választotta a szabadságot, miután a londoni világbajnokságon a korszak nagy bálványa, az olimpiai bajnok Dick Button mögött ezüstérmet nyert.

Egy szobában lakott Rákosi Mátyás egyik sportot szerető bizalmasával, neki kellett volna vigyáznia rá. Rákosi ugyanis nagyon nehezen viselte a disszidálást. 1951-ben nem véletlenül kapott halálbüntetést Szűcs Sándor. A labdarúgó-válogatott hátvédjének nem volt irgalom, mint a másik három vagy négy disszidensnek, felakasztották.

Király azonban Londonban egyszer csak lelépett, és politikai menedékjogot kért. A városligeti jégpálya mellett lakó édesanyja annyira szerette őt, hogy azt mondta neki, ne féljen semmitől, csak menjen, ha úgy gondolja, majd ők leülik a büntetést.

Miután észlelték Király megpattanását, az egész magyar küldöttség nem mehetett haza egy teljes héten át, ki sem mozdulhatott a szállodából. Próbáltak Király nyomára bukkanni, de nem tudták előkeríteni, így az épülő kommunista rendszer a legtehetségesebb bajnokát veszítette el. Király egyébként ugyancsak a kanadai Ontarióban telepedett le – Oshawában –, de nem tartották szorosan a kapcsolatot, kétszer vagy háromszor találkoztak a haláláig. Király edző lett, és ő fedezte fel Don Jacksont.

Edus távozása után nem Rákosi figyelmetlen segédjét, hanem a társam szerencsétlen édesanyját és testvérét, a szintén tehetséges korcsolyázó Zolit hurcolták meg. Az én családom is szenvedett, de nézze el nekem, kérem, ha erről nem szeretnék beszélni.

Kékessy Bernolák Imre közgazdász felesége lett, három gyerekük született. Bernolák elismert és híres volt a szakmájában, angol–magyar üzleti szótárt írt, és nagyon büszke volt, amikor 1956 után több ezret el tudtak belőle adni Észak-Amerikában.

A barbadosi gazdasági fellendülésnek az ő szemlélete kedvezett, a Világbank sokat foglalkoztatott és megbecsült alkalmazottja volt, a szülőhazával is gyakran kapcsolatba került, Budapesten is előadott. A Központi Statisztikai Hivatallal rendszeres kapcsolatban állt. 2009-ben halt meg.

Sajnálta Sebestyén Júliát

Kékessy folyamatosan követi a sportágat a mai napig, az olimpiát is nézni fogja. Nemrégiben még autogramot is kértek tőle, nem felejtették el.

Sajnálja, hogy Sebestyén Júlia nem lett olimpiai érmes, mert nagyon tehetségesnek tartotta. Nem akart hinni a fülének, amikor Ludmilla Protapopov halálhíréről értesült. 

„A kis országoknak nagyon nehéz befutniuk ebben a sportágban. A kicsiket könnyen feláldozhatják a nagyok, a befolyásosak kedvéért.”

Szokott nosztalgiázni, különösen azok után, hogy a régi trófeáit néhány éve megkapta Budapestről, ikertestvére vigyázott rájuk.

„Az olimpiai érmem magammal hoztam még 1949-ben, féltve őriztem. A kupákat, kisebb érmeket csak két vagy három éve kaptam meg. Napokig fényesítettem őket. Most itt vannak körülöttem.

Azt kívánom Magyarországnak, hogy az olimpiai arany, amit nekünk nem hagytak, hogy megszerezzünk, most meglegyen. Mert tudom, hallottam róla, hogy a rövidpályás korcsolyázók nagyon ügyesek és gyorsak.”

Belgiumnak egyébként egyetlen más téli olimpiáról származó aranyérme sincs, az egyetlen ezüstjét szintén 1948-ban szerezte.

Végül azt kérdeztem tőle: ha 70 éve, februárban megnyerik az olimpiát, mit gondol, akkor is elment volna?

„Nem biztos. Egyáltalán nem biztos."

Borítókép: Kékessy Andrea és Király Ede hazaérkezése a milánói műkorcsolya Európa-bajnokságról, mellettük edzőjük, Terták Elemér. Fotó: Magyar Fotó / MTI.