Index Vakbarát Hírportál

Véletlenül emberbe is lőttek a téli öttusán

2018. február 25., vasárnap 12:45

A kezdeti időkben az olimpiákon elég sok furcsa szám volt, így például rendeztek versenyeket akadályúszásban és élőgalamb-lövészetben is. Ezek után egyáltalán nem volt meglepetés, hogy a téli játékokon is kipróbáltak megvalósítottak pár szokatlan ötletet. Valahogy így lett az olimpia műsor állandó szereplője a biatlon és a szkeleton is. De az egyik legkülönlegesebb és a véletlen balesetek miatt a legvéresebb szám az egyetlen egyszer megrendezett téli öttusa volt.

Az öttusa, az olimpizmus atyja Pierre de Coubertin találmánya volt. A lovaglásból, vívásból, lövészetből, úszásból és futásból sportág 1912 óta szerepelt az olimpiai műsoron, és 1948-ra a téli párját is megalkották a militáns sportágnak. (Az öttusában nagyon sokáig csak katonatisztek versenyeztek.) De ha azt vesszük, hogy télinek csak a havon és jégen űzhető sportágakat lehet nevezni, akkor öszvérmegoldás született.

Az 1948-as St. Moritz-i olimpián bemutató sportágként szereplő téli öttusában két számot cseréltek ki a nyárihoz képest. A tereplovaglás, a vívás és a lövészet maradt, futás helyett sífutás, úszás helyett lesiklás került be a programba. Az összetettet az nyerte, akinek a végén a legkevesebb helyezési száma volt a különböző sportágakból.

A versenyre alig neveztek, csak 14 induló volt, és végül csak 11 sportoló eredményét tudták értékelni, pedig közülük sem mindenki csinálta végig az öttusát. Négy svéd, négy brit, négy svájci, egy osztrák és egy finn volt az indulók között.

A svédek a nyári öttusában is kiválóak voltak, és a síszámok miatt még inkább domináltak. Az öttusa sífutással kezdődött, a svédek el is hozták a négy első helyet. Bertil Haase, Gustaf Lindh, William Grut, Claes Egnell volt a sorrend. Másnap a lövészet következett, amiben megint a svédek voltak a legjobbak. Lindh került az élre, pedig ködös időben kellett lőnie. Csapattársa, Haase jobb körülmények között áll lőállásba, de így sem tudott elkerülni egy balesetet. Egyik lövése előtt fegyverét igazgatta, ami még a célra tartás előtt elsült, és combon találta vele a lőállást biztosító Barth nevű rendőrt.

És a borzalmak csak ekkor kezdődtek igazán. A harmadik számban, a lesiklásban többen megsérültek, a finn Viktor Platan bukott, elveszítette az eszméletét. A svéd Egnell komplex törést szenvedett, az őt megvizsgáló orvosok először menthetetlennek ítélték a lábát, és amputációt javasoltak. Egnell szerencséjére ez nem történt meg, elég gyorsan felépült, még azon a nyáron lövészként indult a londoni olimpián, majd négy évvel később Helsinkinben lett csapatban ezüstérmes a hagyományos öttusában.

A vívással nem akadtak gondok, de a 3000 méteres, 20 akadályos tereplovaglást nem vette mindenki simán. A svájci Schiber leesett a lóról, mert elszakadt a kantárja, nem is ért célba, az osztrák Griessler is feladta. Egy másik hazai versenyző, Hans Rumpf is bukott a hóval borított pályán, de ő beszenvedte magát a célba. A lovaglást Lindh és Grut is verőhiba nélkül teljesítette, de előbbi volt 23 másodperccel gyorsabb, amivel a számot és az összetettet is nyerte és lett a téli öttusa egyetlen olimpiai bajnoka. Grut néhány hónappal később a nyári olimpia megnyerésével vigasztalódhatott.

A téli öttusa igazi hagyományok nélkül és az érdeklődés hiányában nem volt sikertörténet, és az sem segítette a sportágat, hogy alig maradt olyan indulója, aki épp bőrrel megúszta volna a versenyt. Így nem volt nagy meglepetés, hogy többé nem került be az olimpiai programba.

A sportág mindazonáltal nem halt ki, az utóbbi években a svájci Davosban mindig megrendezik a nem hivatalos világbajnokságát, pár módosítással. A félelmetes lesiklás helyett a szelídebb óriás-műlesiklás került a programba, és már nem terepen lovagolnak. Óriási mezőnyök most sincsenek, ezért is találhatták ki az esélykiegyenlítős rendszert. Mivel minden korosztály együtt indul, a nagyon fiatalok és az idősek bónuszpontokkal indulnak. Így történhetett, hogy 2016-ban a 78 éves Erwin Stalder lett az abszolút kategória győztese.

Persze a hagyományos öttusától eltávolodva születtek új ötletek a téli öttusára. Kanadában kerékpározásból, futásból, sífutásból, gyorskorcsolyázásból és hótalpas futásból álló versenyeket rendeznek már több mint tíz éve. A terepbringából, futásból és sífutásból álló téli triatlonnak is van már jó ideje világbajnoksága.

Talán egyszer ezek valamelyik is felkerülhet az olimpiai műsorba, de addig leginkább csak a biatlont és az északi összetettet tekinthetjük több készséget és képességet tesztelő multisportnak.

Rovatok