Index Vakbarát Hírportál

Hatodszor bajnok a Vasas női röplabdacsapata

2019. április 26., péntek 20:47 | aznap frissítve

A Vasas nyerte a női röplabda Extraligát, miután a döntő harmadik, pénteki mérkőzésén is legyőzte a kupagyőztes Nyíregyházát, írja az MTI.

Vasas Óbuda–Fatum Nyíregyháza 3-0 (11, 14, 22), a legeredményesebb játékosok: Dékány 14, Kostelanská 13, illetve Brisebois 10.

A harmadik győzelemig tartó párharc végeredménye így 3-0 a Vasas javára.

A Vasas a hétfői első és a szerdai második mérkőzésen is nagy csatában, öt szettben nyert a nyírségiek ellen, akik így az „életben maradásért” léptek pályára. Az előző, nyíregyházi összecsapásról eltiltott vezetőedző, Hollósy László visszatérhetett csapata kispadjára, így ismét ő irányította a kupagyőztest.

Az első szettben a Vasas rendkívül magabiztos teljesítményt nyújtott, minden játékelemben felülmúlta a sokat hibázó vendégcsapatot, így óriási fölénnyel került előnybe.

A második játszma hasonló forgatókönyv szerint zajlott: a Vasas 11 pontot szerzett egymás után, mielőtt a nyíregyháziak feliratkoztak az eredményjelzőre. A folytatásban ugyan időlegesen közelebb zárkózott a szabolcsi együttes, de az óbudaiak ezt a játékrészt is magabiztos teljesítménnyel nyerték meg.

A harmadik felvonás már sokkal szorosabb küzdelmet hozott, a szett közepén még egyenlő volt az állás, de a Vasas ezt követően megint magasabb sebességi fokozatba kapcsolt, és összességében magabiztosan nyerte meg a bajnoki címet.

A lengyel Jakub Gluszak irányította óbudai együttes egy évvel ezelőtt csupán hatodikként zárt. A fővárosiak ezt megelőzően 1989-ben, 2005-ben, 2008-ban, 2012-ben és 2013-ban lettek aranyérmesek, és történetük során először ősszel elindulhatnak a Bajnokok Ligája selejtezőjében.

„Nagyon elégedett vagyok, hiszen összességében is jó idényt zártunk. Roppant keményen dolgoztunk, hogy megnyerjük a bajnokságot, büszke vagyok a lányokra” – nyilatkozta Jakub Gluszak.

A Vasas lengyel edzője hozzátette, csapata nagyon nyugodtan, jól összpontosítva és önbizalommal telve játszott.

„Ez fontos volt, hiszen a Nyíregyháza az első pillanattól azt érezte, hogy jók vagyunk, és hibázni kezdett. Az eredmény alapján mondhatnánk, hogy könnyű meccs volt, de higgyék el, nem” – vélekedett.

Rovatok