Index Vakbarát Hírportál

Kiélezett küzdelem után Torba Erik döntős az Európa-játékokon

2019. június 28., péntek 18:38

A kötöttfogású Torba Erik megnyerte, Lőrincz Tamás pedig elveszítette elődöntőjét a minszki Európa-játékok birkózótornáján, melyen így előbbi szombaton az arany-, utóbbi pedig a bronzéremért mérkőzhet - írta az MTI. 

A 60 kilogrammban szereplő Torba délelőtt két magabiztos győzelmet aratott, és egyértelműen azt várta magától, hogy a négy között a grúziai Dato Chkhartishvilit is felülmúlja, és karrierje során először finálét birkózhat majd.

Torba elmondása szerint eddig kétszer találkozott mostani riválisával versenyen, és egyszer ő, egyszer pedig a georgiai győzött, mindkétszer rendkívül kiélezett csata végén.

Nagy küzdelem jellemezte ezt a meccsüket is. Az elején a szőnyeg közepén keresték a jó fogást a másikon, de egyikük sem találta, majd az eredménytelen harcnak a bírók vetettek véget Torba intésével (0-1). A grúz leküldette parterbe ellenfelét, aki kiválóan védekezett, fel tudott állni, sőt, úgy tűnt, akár a grúz ellenfele mögé is kerülhet, ám riválisa ki tudott bújni a fogásból.

Ezt követően újabb egy perc álló küzdelem következett, majd a georgiai indított, hátára csavarta Torbát, aki villámgyorsan visszafogott, és pörgetett. A bírák először kettő plusz kettő pontot adtak a magyarnak (4-1), ám ellenfél stábja videózást kért, ami után módosították korábbi döntésüket, és négy pontot adtak Chkhartishvilinek és egy plusz kettőt a visszafogásért és pörgetésért a magyarnak (3-5).

A második menetben már két és fél perce gyűrték egymást a birkózók, amikor - az akkor már csak előnye megőrzéséért küzdő - grúz kapott intést (4-5), lentről pedig Torba át tudta őt fordítani a hátára, amivel 20 másodperccel a vége előtt fordított (6-5). Ezek után a grúz elveszítette hidegvérét, hisztizni kezdett, mire a bírónak kellett erélyesen figyelmeztetnie, hogy a szőnyeg csapkodása helyett folytassa a küzdelmet, aminek utolsó másodpercei leperegtek, Torba pedig döntőbe jutott.

"Nagyon boldog vagyok, van már sok bronzérmem, de ez az első világverseny, amelyiken finálézhatok. A meccsen a videózás nem zökkentett ki. A második menet előtt Sike András kérte, hogy fárasszam ki, tegyem alá bátran a kezem és sikerült a végén az akcióm. Most pihenek egy nagyot, aztán nekiugrok az orosznak a döntőben" - nyilatkozta Torba a meccse után.

Lőrincz éremért jött

Kevéssel utána szólították szőnyegre a háromszoros Európa-bajnok Lőrincz Tamást (77 kg), aki órákkal korábban zárult negyeddöntős összecsapását követően csak annyit mondott, hogy nagyon elfáradt.

A fináléért az örmény Karapet Csaljannal kellett megküzdenie, aki ezúttal megoldhatatlan feladat elé állította. Az első menetben nem sok érdemi esemény történt. Az örményt intették, lentről viszont nem tudott akciót csinálni rajta a legutóbbi két vb ezüstérmese (1-0).

A második három percben Lőrincz ment előre, nem akarta, hogy visszaintsék, ám nagy igyekezetében két indítását is megkontrázta a roppant erős és stabilan birkózó Csaljan, aki végül biztosan, 4-1-re győzött.

"Megérdemelt az örmény győzelme, ez egyértelmű. Semmi sem alakult jól nekem ezen a versenyen, a fogyásom nem volt jó, két napja hasmenésem volt, délelőtt begörcsölt a vádlim. Most próbálok pihenni, holnap pedig győzni, mert éremért jöttem ide" - mondta Lőrincz Tamás.

A nap harmadik magyarja, Krasznai Máté (67 kg) első meccsén gyorsan veszített, este pedig kiderült, hogy véget ért számára a verseny, miután ukrán legyőzője nem került fináléba.

Szombaton Torba és Lőrincz Tamás mellett Lőrincz Viktor (87 kg) és Kiss Balázs lép (97 kg) szőnyegre a minszki Sportpalotában.

(Borítókép: Torba Erik és a svéd Ardit Fazlija (kékben) a férfi kötöttfogású birkózók 60 kilogrammos súlycsoportjának nyolcaddöntőjében a II. Európa Játékokon a minszki Sportpalotában 2019. június 28-án. Fotó: Kovács Tamás / MTI)

Rovatok