Index Vakbarát Hírportál

Szilágyi Áron megroppant és kiesett, 7 tust kapott zsinórban

2019. július 18., csütörtök 13:07

A budapesti vívó-világbajnokság csütörtöki versenynapján már érmekért harcolnak a versenyzők. A férfi kardban a kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áront a harmadik helyen emelték ki, és a hongkongi Low ellen 12-11 után három gyors tust adott, ezzel biztosítotva helyét a 32 között.

Ott a japán Josida várt rá, 8-5-re vezetett a Vasas vívója az első pihenőig, mert a feltartó vágásai rendre ültek.

Szilágyi tizedik találata kifejezetten elegáns volt, egy szökkenés után helyezte el a japán mellkasán. 12-7-nél semmi jel nem utalt arra, hogy bajba kerülhet a magyar versenyző.

Utána viszont nem találta meg a helyes távolságot, a japán ráérzett, mit kell tennie, és zsinórban 7 találatot adott.

Ezzel megfordította a meccset, és 14-12-re vezetett, amikor két összecsapást is a videózás után Szilágyi javára ítélt meg a bíró. Egyenlő után azonban újra összevágtak, és akkor elsőre is úgy tűnt, hogy a japán volt a gyorsabb, és ezt a visszajátszás igazolta is.

Szilágyi nem reklamált, érezte, hogy elúszott az asszó és így a világbajnoki álmai is.

Josida 15-14-re nyert, Szilágyi a vasárnapi csapatversenyben javíthat. "Dühös vagyok magamra, tíz éve nem kaptam ki a 32 között. A japán nagyon egyszerű vívást mutatott be, de azt jól. A közepén elkaptam a fonalat, azt gondoltam, hogy ha továbbra is igazi vívásban gondolkodom, az eredményes lesz. Ha újra csinálnám, sokkal egyszerűbben oldanám meg az asszót, nem akarnék annyit akciózni"

Az olimpián rendeznek csapatversenyt, az a legfontosabb, hogy a csapat ott legyen. Decsi Tamás sincs már versenyben, az egyiptomi Amer Mohamed búcsúztatta.

Szatmári versenyben

Így is szurkolhatunk 2017 egyéni világbajnokának, Szatmári Andrásnak, aki a grúz Mardalajsvilit 15-10-re verte az első kanyarban. A másodikban a koreai Kimmel vívott, és 7-1-es álomrajtot vett, 8-2-vel mentek pihenőre. 11-4-nél megingott, 12-11 lett az állás, utána viszont újítani tudott, és már csak ő talált, amivel tovább is jutott. 

Gémesi Csanád a 16 közé jutásért 2004 olimpiai bajnokával, az olasz Aldo Montanóval vívott, és ahogy számítani lehetett rá, egy kiélezett, feszültséggel és színjátékkal teli asszó jött. Az olasz úgy lett olimpiai aranyérmes, hogy Nemcsik Zsoltot verte.

14-14-nél kétszer is összevágtak, a bíró nem döntötte el a meccset. A harmadiknál viszont azt hozta ki, hogy Gémesi volt a gyorsabb. Gémesi következő ellenfele az első kiemelt amerikai Derschwitz volt, aki 15-8-ra megverte.

A balkezes amerikai ellenfele a nyolc között Szatmári András lesz, mert ő 8-8-ról ellépett az orosz Resetnyikovtól, 4 találatot adott zsinórban. A végeredmény: 15-12. 

A női párbajtőrben a 17 éves Muhari Eszter egy meccset nyert (a svájci Brunnert verte), a másodikat azonban elveszítette az észt Lehisszel szemben.

Nagy Kinga ott van a 16 között, előbb kazah Balaganszkaját majd koreai riválisát, Csojt verte taktikus és türelmes vívással, mindkétszer 15-12 volt a javára. A kínai Lin 15-7-re legyőzte.

(Borítókép:  Szilágyi Áron a vívó-világbajnokság férfi kard egyéni versenyén a budapesti BOK Csarnokban 2019. július 18-án. - fotó:  Czagány Balázs / MTI)

Rovatok