Az Európa-bajnokságon a férfi kardcsapat döntőjében a németek legyőzték a magyarokat. A mieink a világranglistán a harmadik, a németek a negyedik helyen állnak, mindkét válogatott olimpiai résztvevő, a budapesti világbajnokság mai, vasárnapi versenynapján ezt a pozíciót szeretné mindkettő megőrizni, vagy javítani rajta.
A németek szakmai munkáját Szabó Vilmos irányítja, a dormageni klub három versenyzőt ad a válogatottba. A magyarok nagy mumusa, Max Hartung, valamint Benedikt Wagner és a székelyudvarhelyi születésű edző fia, Szabó Mátyás is ott készül fel. A negyedik tag, Hübner is gyakran megfordul a Köln melletti városban. Dormagenben dolgozik amúgy Bujdosó Imre is, az 1988-ban győztes magyar kardcsapat tagja is.
Szabó meglehetősen későn, hetedikes korában lett kardvívó, a brassói Tractorulban. A traktorgyárban akkor dolgoztak vagy 10 ezren, az volt a szállóige, hogy naponta készül el 100 traktor. A késői kezdés ellenére az előmenetele lenyűgöző volt, mert 35 éve, az 1984-es olimpián már 18 évesen a bronzérmes csapat tagja volt. Annak a csapatnak tagja volt még a kolozsvári Pap János, aki most a román válogatott vezetője.
Nem a semmiből jött elő, egy évvel korábban, a 83-as világbajnokságon beállították a csapatversenybe, és 5-2-vel lesöpörte a pástról az olaszok egyik nagy sztárját.
„Ma már nagy hendikepben lennék, ha ilyen későn kezdeném. Rohonyi László sokat segített nekem abban, hogy nagy léptekkel haladhassak. A románok nem térdepeltek le a szovjeteknek, ott lehettünk az olimpián. Akkor azt mondták, még fiatal vagyok, egyéniben nem számítottak rám. Olyan fiatalon azt sem tudja az ember, hol van. A csapatversenyhez hozzátettem a magamét. 88-ban már nagy szegénység volt, nem mentünk Szöulba, pedig nem voltunk rosszak.
A 92-es olimpia a nagy fájdalmam, mert akkor a második helyen álltam a világranglistán, erre a 32-ben kikaptam, majd a vigaszágon is. 96-ban megvertem a címvédő Szabó Bencét, de utána nem jött újabb bravúr, Sarikov volt a jobb.
2000-ben pedig már mint versenybíró voltam kint, az enyém volt a csapatdöntő, és nem mellékesen mint edző, mert a feleségem, a világbajnok tőröző, Lázár Réka. Akkor már Németországban laktunk” – kezdte Szabó Vilmos. (Lázár Réka a női tőr egyéniben és a csapatban is világbajnok volt 1994-ben, most a szövetségben dolgozik.)
Akkor érezte meg, mennyire nehéz műfaj az olimpia, mert sokat készült rá, négy évig nem volt más a szeme előtt, aztán két perc után már csomagolhatott. Nem bírta a nagy feszültséget, és a nagy izgalmat. Rosszul vívott, csalódott volt.
Azóta is valamennyi olimpián járt, a 2008-as pekingi után Szilágyi Áron meglátogatta, volt egy olyan forgatókönyv, hogy ő lehet a későbbi olimpiai bajnok edzője, de végül Somlai Béla vette át a felkészítését. Szilágyi mindkét győztes olimpia előtt egyébként a németekkel együtt edzett.
Szabó Magyarországról nem kapott ajánlatot, ami nem csoda, 1994 óta dolgozik Németországban. Abba az országba jön, amelyiknek beszéli anyanyelvét, és mégsem mondja, hogy hazaérkezik.
„Sokan nehezen értik ezt meg. Kisebbségben voltam Romániában, Németországban is, de igazából Magyarországon is, mert különállók vagyunk. Én egy székely ember vagyok, nekem itt is alkalmazkodni kellett volna.
Sírtunk mi annak idején a magyar Himnusz alatt, úgy adtuk meg a tiszteletet, miközben az itt élő magyarok nevetgéltek. Rosszul esett az is, amikor lerománoztak. Szidhatnak engem bárhol a világban, de itt ez nagyon érzékenyen érint.
Mindenhol jól érzem magam, el tudok igazodni az általam beszélt nyelvekkel. Európai vagyok.”
Fia, a 28 éves Szabó Mátyás még Romániában született, beszél magyarul, de már német iskolába járt. 2014-ben világbajnok volt a német csapattal, az egy hónappal ezelőtti Eb-n pedig ő volt a mérleg nyelve a mieink ellen. A németek rosszul kezdtek, de utána 4-15-ről megfordították a döntőt, akkor vezettek először, amikor Szabó volt a páston. (45-43 lett a vége a németeknek.)
„Igyekszem átadni a fiamnak mit és hogyan tegyen. Rióban ott volt a nyolcban, Homer ellen felállt 1-8-ról, de végül az amerikai lett a későbbi döntős. Sajnálom is olykor a fiam, mert látom, mennyit beletesz, többet edz, mint Max Hartung, de a versenyek mégis Maxnak sikerülnek jobban. Pszichikailag kell majd előrelépnie még. Nincs elkésve, 28 éves, én is akkoriban voltam a legjobb. Hajlamos még a hullámzásra, de könnyen stabilabbá válhat.”
Mátyás azt szereti az apjában, hogy képes az innovációra, beépítette ugyanis a videó alkalmazását a felkészülésbe. Enélkül ma már nem, a jellegzetes akciókat ki kell gyűjteni, aztán persze lehet, hogy az ellenfél is tudja, mire számítanak tőle, és újdonságokkal áll elő.
Szívvel-lélekkel csinálja a vívást, beáll közéjük, motivált a mindennapokban.
„Nem egy diktátor, odafigyel a véleményünkre, értékeli és hallgat is ránk. Kicsi korunk óta ismer bennünket, de már felnőttként kezel mindannyiunkat.”
Szabónak tetszett, hogy nagy szurkolás várható a versenyen, szereti az ilyen hangulatot, fel is dobja. A csapatversenyt jobban is szereti, mert jó esetben ötig kell vívni, és egy nagy svunggal le is lehet zárni egy meccset. Azért is kedveli, mert a többiekért is vívnia kell.
Mátyás Dormagenben együtt nőtt fel a veszprémi irányító Kentin Mahéval, akinek a világbajnok kézis édesapja, Pascal a klubnál játszott. Jó barátságban vannak, szurkolnak egymásnak.
„Édesapám a lassú és megfontolt vívó közé tartozott. Igaz rengeteget is változott azóta a vívás. Ha többet örököltem volna édesanyámtól, a gyorsaságát például, most jobban állnék”
– mondta nagy mosollyal a zárszót.
(Borítókép: Lázár Réka (k), Szabó Mátyás (b) és Szabó Vilmos. Fotó: Huszti István / Index)