Index Vakbarát Hírportál

10 nap alatt áttekerte Európát egy osztrák biciklis

2019. augusztus 16., péntek 18:19

Rekordidő alatt tekerte át Európát Wolfgang Fasching osztrák extrém kerékpáros: az 5656 kilométert tíz nap, húsz óra és 47 perc alatt tette meg, írja az MTI.

Útja Gibraltártól a norvégiai Nordkapig tartott, közben mindössze 18 órát aludt, balesetet is szenvedett, és az időjárás viszontagságaival is meg kellett küzdenie - tette közzé Fasching csapata pénteken.

Az 52 éves sportoló pénteken 13.59 órakor érte el Európa legészakibb pontját.

Eredetileg 12 nap alatt tervezte a 30 ezer méter szintemelkedést tartalmazó utat megtenni, már ebből is látszott, hogy az 1998-ban Franz Kaserer által felállított rekord megdöntésére készül.

Az extrém kerékpárost nem kísérte a szerencse a EuropeCoast2Coast (Európa parttól partig) névre keresztelt vállalkozása alatt.

Múlt pénteken a belgiumi Liege-ben közlekedési baleset érte, kórházba kellett vinni, ám csak horzsolásokat szenvedett. Az esés 17 órájába került.

Az időjárás sem állt mellé: Spanyolországban 40 Celsius-fok feletti hőmérsékletet kellett elviselnie, az északi országokban viszont sok esőt és fagypont alatti hidegeket is.

Csapatommal együtt jó időeredménnyel akartam teljesíteni a tervemet, ami a szerencsétlen, de komoly sérülés nélkül végződött baleset ellenére is sikerült. Őrületes megkönnyebbülést jelent

- mondta Fasching a beérkezés után.

A kerékpáros áttekert már Észak-Amerikán, Ázsián, Ausztrálián és immár Európán is, rekordidő alatt.

Háromszor nyerte meg a 4828 kilométeres, több mint 51 ezer méter szintemelkedést tartalmazó Race Across America nevű nonstop versenyt, 2002-ben pedig felállította a 24 órás kerékpározás világrekordját.

Egy híján minden kontinensen átkeltem, Afrika van csak hátra, ez a következő célom

- tette hozzá.

Rovatok