Index Vakbarát Hírportál

Kikapott a női röplabda-válogatott

2019. augusztus 28., szerda 20:33 | aznap frissítve

Ismét vereséget szenvedett a magyar női röplabda-válogatott Budapesten az Európa-bajnokság csoportkörében. A magyarok a románok és az azeriek után a horvátoktól is kikaptak, így már csak matematikai esélyük maradt a továbbjutásra.

A Papp László Sportarénában az első két játszma valamennyire szoros volt, azonban a horvátok mindkettőt hozni tudták. Aztán igazi izgalmak a harmadik játszmára maradtak, amikor szinte megtáltosodott a magyar csapat, és felváltva adogatták egymásnak a meccslabdákat a horvátokkal. 

Azonban hiába volt már az állás 33-33 is (egy nyert szett 25 pontig tart, azonban a győztesnek legalább két ponttal kell vernie a másikat), végül a horvátok megszerezték a vezetést, és nekik sikerült a sokadik meccslabdát győzelmet érő pontra váltani.

A továbbjutás még így sem lehetetlen, de meglehetősen kicsi rá az esély. A nyolcaddöntőhöz 3-0-ra, vagy 3-1-re kell verniük az előző két Eb-n ezüstérmet szerző, az eddigi meccseken még játszmát sem vesztő hollandokat, ráadásul az azerieknek legalább ilyen arányban kéne megvernie a románokat.

A csoportkört most csütörtökön 18 órakor zárja a magyar válogatott a már biztosan első hollandok ellen.

Rovatok