Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor: Elszúrtuk

2019. szeptember 10., kedd 17:25

A helyszínen izgulta végig a hétfői magyar–szlovák Eb-selejtezőt Orbán Viktor is, aki a TA3 szlovák hírcsatornának mondta el véleményét a magyar vereség után az Nso.hu összefoglalója szerint.

A magyar miniszterelnök, aki nem titkoltan nagy rajongója a focinak, meglehetősen egyértelműen fogalmazott, és a magyar focikapitánnyal és játékosokkal ellentétben nem a bírókra a mutogatott.

Hát, elszúrtuk. Oda-vissza megvertek bennünket a szlovákok, ehhez nem lehet semmit sem hozzátenni. Az ilyen mérkőzések a pályán dőlnek el kiélezett helyzetekben, és a kiélezett helyzetekben önök, vagyis a szlovák válogatott jobb volt.

A szlovák csatornának Andrej Danko szlovák házelnök is nyilatkozott, ő is a helyszínen drukkolt a csapatának. 

Danko arról nem tett említést, hogy a magyar szurkolók egy része kifütyülte a szlovák himnuszt, sőt, köszönetet mondott az atmoszféráért.

Szeretnék köszönetet mondani Orbán úrnak a csodálatos légkörért. A közönség valóban kitett magáért.

Büszke vagyok arra, hogy sikerült győznünk, ráadásul ilyen erős légkörben és csodálatos futballkörnyezetben. És úgy, ahogyan ezt elmondtam, Orbán Viktor ennek az arénának köszönhetően olyan atmoszférát alakított ki, amit nem felejtek el egy életre” – mondta a házelnök.

Magyarország hazai pályán 2-1-re kapott ki Szlovákiától, ezzel még nem szálltak el teljesen az esélyei, hogy kijusson a jövő évi Eb-re, de bravúr kellene a kijutáshoz.

Rovatok