Index Vakbarát Hírportál

Nem tudta megtartani előnyét Lőrincz Viktor, vb-második

2019. szeptember 16., hétfő 15:15

A 87 kilós Lőrincz Viktor két fölényes és egy szűk győzelemmel, majd nagy küzdéssel jutott be a nurszultáni birkózó világbajnokság döntőjébe vasárnap. Az elődöntőben az üzbég Assakalovval szemben az döntött az 1-1-es állásnál, hogy ő egyenlített, vagyis az övé volt az utolsó pont.

Út a döntőig:

Az új szabályok szerint a döntőt egy nappal később rendezték meg. Amint látható, európaival nem találkozott. A fináléban az ukrán Zhan Belenyuk volt az ellenfele, akinek ruandai az édesapja, és aki ezüstérmes volt a riói olimpián. Akkor Lőrincz ötödik lett, de a bronz járt volna neki, de a bírók elvették tőle az érmet.

Belenyuk szerezte az első pontot, mert aktívabb volt, és leküldték a magyart. Akciót azonban nem tudott végrehajtani rajta, nem tudta megpörgetni, pedig mindkét irányban próbálkozott.

A kis pihenő utáni második három percben a 2015-ben már aranyérmes Belenyukot küldték le, ezzel Lőrincz máris egyenlített, de még két perc volt hátra. Megmozdítani sem tudta ellenfelét, amikor a földön voltak.

Ez az eredmény jó lett volna a magyarnak, az ukrán azonban váltani tudott, és mivel még egyszer megintették a Honvéd versenyzőjét, ezzel 2-1-re vezetett Belenyuk. Lőrincz már nem tudott újítani, nem tudott iramot diktálni, így ezüstérmes lett.

Így is élete legnagyobb sikerét érte el, mert eddig két világbajnoki bronzéremig jutott.

(Borítókép: Lőrincz Viktor a budapesti birkózó-világbajnokságon a Papp László Budapest Sportarénában 2018. október 26-án. Fotó: Czagány Balázs / MTI)

Rovatok