2017 óta nincs hivatalos magyarázata a profi baseball-ligának (MLB) arra, mitől nőtt meg egyik pillanatról a másikra ugrásszerűen az ütések hossza, a hazafutások száma és a meccsen szerzett pontok mennyisége. A megoldást asztrofizikus is kutatta, az MLB pedig okkal nem tesz semmit: papíron ők járnak a legjobban a javulással, és ehhez szteroidbotrány sem kellett. A három éve makacsul kitartó összeesküvés-elmélet viszont egy elég nagy banánhéjon elcsúszik, és nem ott, hogy ez valójában csak látszólag kedvez a játékosoknak.
Két évvel ezelőtt, a 2017-es profi baseballszezon (MLB) közepén érdekes trendre bukkantak szakírók, akik úgy találták, hogy a 2015-es All-Star-szünettől kezdve váratlanul, és látszólag magyarázat nélkül elkezdett nőni a hazafutások száma. 2017-ben 6105 hazafutással zártak a ligában, ami több mint 400-zal döntötte meg a 2000-es rekordot (5693), amit még a szteroidéra csúcsán, a teljesítménynövelő szerekkel agyonpumpált játékosok értek el.
Futás: Az a bázisfutó, aki körbefutott a pályán és a harmadik bázisról beszalad a negyedik, hazai bázisra, pontot szerez a csapatának, ez a futás, vagyis run.
Hazafutás: Ha az ütőjátékos a partvonalon belülre, de a kerítésen túl üti a labdát, anélkül hogy a földre pattanna, akkor zavartalanul futhat körbe a bázisokon – ez a hazafutás, vagyis a home run.
Bár egy kutatás – és több játékos, illetve vezetőedző – arra jutott, hogy a 2015-ös gálameccs után játékba került labdák ruganyosabbak, illetve a labdát borító bőrt összetartó varrás mérete is kisebb lett, ami csökkentette ugye a labda légellenállását. Mindezek ellenére az MLB-főnök Rob Manfred végig kitartott 2017-ben amellett, hogy semmi változás nem történt a labdákkal, minden ugyanolyan, mint akár 2015 első felében, vagy előtte.
Manfred tagadása persze nem volt valami meggyőző a tények ismeretében, így sem a baseballközeget magával ragadó láz, sem a háttérben kutatómunkát végző szakemberek nem álltak le.
2018-ban úgy tűnt, hogy fordulat jöhet az ügyben, miután az ESPN/ABC médiavállalat statisztikai aloldala, a FiveThirtyEight egy alaposabb vizsgálat végén arra jutott, hogy igen is jelentős különbség van a 2015-ös szezon első feléig, majd az azután használt labdák között – egy idényben egyébként jellemző, hogy pont a gálameccs miatti szünet után frissítik fel a labdaállományt. A vizsgálatot végzi Rob Arthur úgy találta, hogy a 2015. második felétől játékba került labdák magja eltér a korábbiakétól, és ez magyarázatot adhat, hogy miért repülnek messzebbre, vagyis hogy miért van több hazafutás. Válaszul az MLB is vizsgálatot rendelt el, ami azt mutatta ki, hogy a hazafutások számának növekedése részben a „baseball-labdák aerodinamikai tulajdonságának megváltozása” miatt következett be, és hozzátették, megteszik a szükséges lépéseket az ügyben.
Ez elég furcsa formát öltött, az MLB ugyanis közölte, hogy 395 millió dollárért felvásárolja a labdák kizárólagos beszállítóját és gyártóját, a Rawlings sportszergyártó céget – ezzel pedig csak elmélyítették az összeesküvés-elméleteket, miszerint tényleg valami furcsaság lehet a háttérben a labdákkal.
A matek egyszerű volt:
A sort végignézve nem kellett nagy képzelőerő, hogy az ember odaképzelje, az MLB nyilván azért veszi a meg a „furcsa” labdákat gyártó Rawlingsot, hogy saját hatáskörben maradjon minden, és változtatás nélkül gyárthassák a több pontot hozó labdákat. (Hasonló lépésre szánta el magát korábban a japán és a mexikói liga is, ott felvállalták, hogy szándékosan nyúltak a labdához, hogy élvezetesebbé tegyék a meccseket – utóbbi még labdagyártót is hajlandó volt váltani a cél eléréséhez.)
A 2018-as év főleg a felvásárlás körüli elméletek gyártásával telt el (azért a FiveThirtyEight egy röntgensugaras vizsgálatot is elvégzett, hogy rámutasson, valami nem stimmel a labdákkal), hogy aztán 2019-ben újult erővel támadjon fel a labdamanipulálási pletyka – leginkább azért mert már nyár közepén úgy festett, hogy a 2017-ben, az előző rekordot 400 hazafutással megdöntő csúcsot megint 500-zal múlják felül.
Az újabb, irreálisan nagy ugrásra már az MLB-nek is mondania kellett valami konkrétabbat: hosszas, folyamatos és átfogó vizsgálat után úgy találták, hogy a mostani baseball-labdák kisebb légellenállásúak a korábbinál, de fogalmuk sincs, mi okozhatja ezt, de legalább már az MLB tulajdonában van a labdagyártó cég, úgyhogy mindent el tudnak követni azért, hogy helyreálljon a rend. Legalábbis ezt mondják, hiszen a változással pont a saját zsebükből vennének ki pénzt – vallja elég sok játékos, köztük a 2017-es bajnok, nyolcszoros All-Star, illetve 2011-ben főcsoportjában MVP-nek és a legjobb dobójátékosnak (Cy Young-díj) is választott Justin Verlander.
Nem véletlen persze, hogy egy dobójátékos fakadt ki ennyire, hiszen a változás egyedül nekik rossz, nekik viszont nagyon: anélkül, hogy bármiről tehetnének, sokat romlott a statisztikájuk, hiszen egy ugyanúgy, ugyanolyan erővel megdobott labda korábban akár kiesést jelenthetett egy ütőjátékosnak, most viszony ugyanaz az ütés már a lelátón landolhat, anélkül, hogy ebben bármi érdeme lenne az ütőt tartó játékosnak.
Ráadásul a 2017-es és a 2019-es hazafutás-roham bár ugyanúgy a labdák tulajdonságának megváltozására vezethető vissza, valójában eltér abban, hogy 2017-ről 2018-ra, majd 2019-re megint alapvető szinten változtak meg a labdák. Erre az asztrofizikus és sporttudományi doktor, Meredith Wills mutatott rá egy rettentő alapos cikkben, amiben a labdák méretét (milliméteres pontossággal), a varrás magasságát, a legkülső bőrréteg tapadási együtthatóját, a labdák tökéletes gömbalakhoz közelítő arányát, a varráshoz használt fonal vastagságát vetette össze 2000-től kezdve 2019-ig, egyértelműen igazolva, hogy ebben a 20 szezonban legalább hat különböző tulajdonsággal bíró labdaszéria volt jelen az MLB-ben.
Már a március legvégén, 28-én indult MLB-szezon elején kiderült, hogy szinte minden kategóriában rekordot hozhat az idény.
Itt kanyarodnánk vissza a szteoridérával való összehasonlításra: amíg a szteroid a korábban is erősen, jól ütő játékosokat emelték ki még jobban (akár azzal, hogy elkerülték a sérülést, és több meccset tölthettek a pályán), addig a labdák jelentette hatás a teljes mezőny szintjét megdobják.
Miért fontos ez? Mert minden trend arra mutat, hogy a nézők a látványos, sok pontot hozó támadójátékot kedvelik, ez hozza a nézettséget. Az NFL-ben nagyjából egy évtizede folyamatosan a támadójátékosok javára hoznak szabálymódosításokat, hogy ezzel segítsék elő a több pontot meccsenként, a vízilabdában hosszú ideje téma, hogy hogyan reformálják meg úgy (több góllal) a sportágat, hogy az releváns maradjon a nézők számára, és nyilván a kosárlabdában sem véletlenül vezették be a hárompontost.
Ez az emelkedés pedig csúcsra jár a baseballban: az alábbi ábrán a meccsenkénti hazafutások átlagát mutatjuk az elmúlt 20 szezonból.
Csak emlékeztetőül mondjuk, hogy a 11 legnagyobb összegű sportszerződésből 10-et baseballozó kapta, de a top 20-ra nézve sem rossz a baseball 16-os száma. A pénz ész nélkül ömlik részben a helyi tévéhálózatoknak köszönhetően a sportágba – emiatt lehet, hogy tulajdonképpen akciós üzletnek lehetett nevezni azt, amikor idén tavasszal rohamtempóban 1,7 milliárd dollárért hosszabbítottak 22 sztárral, összesen 71 idényre a csapatok.
Ha ők ugyanis nem hosszabbítanak, hanem a szabad piacon várják a csapatok licitjét, sokkal több pénz is gazdát cserélhetett volna – de épp ez a sok pénz az, ami kontraproduktívan hat a jelenlegi helyzetben.
A dobójátékosok fizetése nem nőhet ettől, hiszen az ő teljesítményük éppen, hogy romlik a rengeteg nagy erejű ütéstől, hazafutástól és a minden egyes megszerzett ponttól. De furcsa módon az erőn felül teljesítő ütőjátékosok sem biztos, hogy megkapják a várva várt vagyonokat: azzal, hogy a furcsa tulajdonságokat produkáló labdák mindenki teljesítményét felhúzták, a csapatok nincsenek rászorulva arra, hogy egy-egy kifejezetten jó játékost fizessenek meg, mert jelen állapotban (kis túlzással) szinte mindenki jó, így elég középárat fizetni a középmezőnynek, ők is hozzák a vártnál jobb teljesítményt majd úgyis. Olyannyira, hogy a mostani teljesítmények a valódi szupersztárok értékét és elhomályosítják.
A helyzet annyira elharapódzott, hogy úgy fest, ha a legnagyobb sztárok, akik alulfizetettnek érzik magukat, akár pénzt is veszthetnek, ha a 2019-es szezon végén kiszállnak a szerződésükből, jobb kondíciókat remélve máshol.
A jelen kapcsán az MLB nem sokat tesz látszólag, csak azt ismételgeti, hogy fogalmuk sincs, mi is történhetett a labdákkal. A háttérben viszont azért dolgoznak a megoldáson – a Washington State Egyetem sporttudományi kutatóközpontjában 2017 óta dolgoznak azon, hogy valami megoldást találjanak, és a kutatást vezető Lloyd Smith szerint rá is bukkanhattak erre. De hogy pontosan mire, azt nem részletezte, ezt a baseball-ligára hagyná, csak annyit mondott 2019. augusztus legelején, hogy a kutatás anyaga már az MLB-nél van, és heteken belül nyilvánosságra hozhatják az eredményeket.
Emellett annyit elejtett még, hogy 2021-re kész lehetnek az általuk kidolgozott módszer alapján készülő út labdák, amik minden korábbinál kiegyensúlyozottabb gyártási tulajdonsággal rendelkeznek majd, így kisebb lesz az eltérés labda és labda között.
A végső megoldás valószínűleg a gyártási mód megváltoztatása lesz majd. A baseball-labdák nagyjából 100 éve ugyanúgy készülnek: a mag közepét parafa alkotja, erre vékony gumiborítás kerül, majd jön egy nagyobb gyapjúréteg, amit aztán két összevarrt marhabőrrel rögzítenek. Smithék kutatása alighanem arra jutott, amit a gyártó Rawling is szeretne elérni – engedélyezzék, hogy bizonyos alapanyagokat szintetikus alkotóelemekre váltsanak ki, hogy ezzel minimalizálják a legyártott labdák közötti, főleg az alapanyagra visszavezethető különbségeket.
Az MLB-t, vagyis a baseball-ligát egy nyomós érv mentheti fel a manipulálás gyanúja alól: a több hazafutással papíron a nézőszámot akarnák növelni, az viszont továbbra is esik az MLB-ben, minden igyekezetük ellenére. A szezon első felében 4%-kal esett az átlagos tévés nézettség, elsősorban a nagyobb médiapiacokon szereplő csapatok gyenge tévés teljesítménye miatt.
A helyzet a stadionokba kilátogató nézők esetében sem jobb: sorban ötödik éve esik az meccseket helyszínen megtekintők száma – a 2015-ös csúcshoz képest már 9 százalékkal járnak lejjebb, ami azért jelentős változás, de még rosszabb a helyzet, ah azt nézzük, hogy 2007-ben, tehát bő egy évtizede meccsenként átlagosan 4500-zal többen ültek a lelátókon, mint most. Ez 2430 meccsnél nem elhanyagolható szám,
12 év alatt 11 millió nézőt vesztettek.
A probléma kettős. Egyrészt a baseball nem tudta megfogni a legfiatalabb generációkat, elsősorban az Y-generáció (millennials) ignorálja leglátványosabban az MLB-t, ami azt eredményezi, hogy a négy major sport (baseball, jégkorong, kosárlabda, amerikaifutball) közül messze a baseballé a legmagasabb átlagéletkorú szurkolótábor, ami a jövőre nézve sem vetít előre túl sok jót.
A másik fő elem sok éve jelen van, próbál is tenni ellene az MLB, de egyelőre nem sok sikerrel:
a nézőszám csökkenésének legjelentősebb oka, hogy a mérkőzések egyre hosszabb időre nyúlnak el, és ezekben egyre több az üresjárat.
A baseball sosem volt a thrillerkategóriában a sportok között, lassú, nyugis tempójú időtöltésnek számított mindig is, de mára egy átlagos meccs bruttó ideje 3 óra fölé nőtt, ami irtózatosan sok a nézőknek – akár a helyszínen, akár a tévé előtt ülő szurkolókra gondolunk.
Hogy mi lesz erre a megoldás, az egyelőre nem világos. A csökkenő nézőszám ellenére is nagyon jól kaszálnak a baseballcsapatok, és talán úgy is képesek lesznek túlélni, ha a háromórás meccsek helyett a rövidebb YouTube-összefoglalókkal érik el a fiatalabb közönséget. Csak győzzék minél kompaktabb videókba összevágni a rengeteg pontot, amit a kisebb, áramvonalasabb labdák eredményeznek.
(Címlap és borítókép illusztráció: Fillér Máté / Index)
Ne maradjon le semmiről!