A jelenkor és a közelmúlt legnagyobb magyar sportolói szokatlan nyíltsággal beszéltek életükről, pályafutásukról egy most megjelent könyvben.

– a kötet ezt a címet viseli, és harmincan nyilatkoztak benne. Nem mindannyian olimpikonok, de többségükben olimpiai érmesek. A szerzők célja az volt, hogy az autóversenyző Michelisz Norbert, a kosárlabdázó Fegyverneky Zsófia példájából is erőt merítsenek azok, akik most kezdenek sportolni, vagy éppen egy hullámvölgybe kerültek, de ugyanígy a várt siker feldolgozásához is adhatnak itinert a korábbi bajnokok szavai. Legyen példa, minta a szülők előtt is. 

Egy-egy olimpiai siker után jó sokszor előjön, milyen kevésen is múlt gyerekkorban valami, mennyi véletlen vezetett a dobogó tetejéig.

Csak egy példa, Ungvári Miklós Cegléden született, és 10 éves volt, amikor a városban 1990-ben megalakult a dzsúdó szakosztály. Versenyzőket kerestek, a szülők kiszúrták a helyi újságban a hirdetést. Már ez a véletlenek összjátéka, és arról még nem is beszéltünk, hogy az akkor pályakezdő, 21 éves Bíró Tamás kezdett el nagy lelkesedéssel foglalkozni a gyerekekkel. Hogy ketten egymásra találtak, és az edző végig tudta vinni a tanítványát Európa-bajnoki aranyig, és az olimpiai ezüstig, akkor még nem lehetett tudni.

Eközben már évekkel korábban egymásra talált Hangyási László és Kovács Antal Pakson, a kis Ungvári az ő nagy pillanatukból merített inspirációt 1992-ben.

Ha Ungvári Kaposváron születik, esetleg Salgótarjánban, akkor most vélhetően arról beszélünk, egy másik sportágban lett sikeres, de korántsem biztos, hogy olimpiai érmes.

Örök kérdései a magyar sportnak, ha Pars Krisztián Szolnokon születik, akkor nem biztos, hogy olimpiai bajnok. Törvényszerű-e az, hogy Szombathely környékén születnek a legjobb kalapácsvetők? Törvényszerű-e az, hogy a dzsúdó mindkét magyar világbajnoka paksi? És már el is jutottunk oda, a sportág találja-e meg a versenyzőt, vagy fordítva, hiszen más lehetőség különben sincs. Ha lenne Kazincbarcikán birkózás, egy megfelelően elhivatott edzővel, könnyen lehet, hogy jó műhelyt adna, de ez csak fikció.

Maradjunk is a könyvnél.

Az előző szezonban a Bundesliga legjobb futballistájának választott Gulácsi Péter családja anno a Szőnyi úti BVSC pálya közelébe költözött, az ő sorsának ez a költözés adott egy nagy lendületet. Amikor már profi lett, Liverpoolba költözött, ott éppen az előmenetelét nem segítette Rafa Benítez távozása. Gulácsi megint költözött, és amikor Salzburgból átigazolt, kétszer állították ki. Utolsó salzburgi, és első lipcsei meccsén, amikor a negyedosztályba rakták le. Innen építette fel magát olyan magasra, amiről a német gyerekek is csak álmodoznak.

A kétszeres olimpiai bajnok kardvívó, Szilágyi Áron egy nap eltervezte, hogy abbahagyja. Elmondta a szüleinek, hogy kosarazni fog. Ők csak azt kérték, hogy a döntését önmaga közölje a mesterével. Gerevich György nagy jövőt jósolt neki, kicsit meghökkent, de nem próbálta lebeszélni. Szilágyi a hétvégén átgondolta, ott motoszkált a fejében, ha befejezi, örökre bűntudata lesz, hogy nem hozta ki önmagából a maximumot.

Nagy Lászlónak egy láda sörrel kellett beállítania a szegedi felnőtt öltözőbe, amikor 17 évesen felkerült a nagy csapathoz. Természetesen neki kellett vinnie a labdákat, elsőre nem látszott, hogy igazi vezértípus lesz belőle. Nem akarták betörni, megtörni, Spanyolországban vált azzá, mert ott hamar megtanulta, gyorsan tovább kell lépni, nem lehet egy vesztes meccs után hosszan marcangolnia önmagát.

Az öttusázó Marosi Ádámot Selmeci Attila eltanácsolta az úszástól, így talált rá az öttusára. Selmeci Milák Kristóf edzője, együtt érték el világcsúcsot, de Selmeci 1995-ben még Kovács Ágit készítette fel.

Megrázó emlék, de cseppnyi harag sincs bennem. Neki köszönhetem, hogy öttusázó lettem.”

Kammerer Zoltán egy vallomást tett közzé a szerzőkön keresztül, amikor arról beszélt, 16 évesen, első sikerei után kompaktnak gondolta az életét, ám hirtelen minden megváltozott. Az első szerelme közölte vele, hogy többé nem találkozhatnak, mert gyógyíthatatlan beteg. Kislányként Csernobilban volt a kiküldetésben lévő apukájával.

A nagyapja, akihez annyira kötődött, kórházba került, és amikor látogatni ment hozzá, már nem tudott vele találkozni.

„A barátnőm tragédiáját, és a nagypapám elveszítését néhány napom belül kellett átélnem, ez a kettő együtt iszonyatos hatással volt rám. Néztem kifelé a kórház ablakán, fújt a szél, esett az eső, és leírhatatlan dühöt éreztem, azt, hogy átgázolok az egész világon. Először szembesültem a halállal, a gondtalan gyerekkorból egy csapásra a való életbe kerültem. Akkor dőlt el a sorsom. Magányos szabadságharcos leszek, hogy végképp mindent alárendelek a sikernek.

Még ma sem szeretem a tízperces edzéseket. Fájjon, sokáig tartson, haljak meg egy kicsit a végén. Biciklizni nincs kedvem 20 kilométert. Százat van. Lesiklani nem szeretek, sífutni igen.”

Márciusban 42 éves lesz, és háromszoros olimpiai bajnokként is célba vette a tokiói olimpiát. Ha kijut, egészen biztosan lesz olyan versenyző a csapatban, aki akkor még meg sem született, amikor ő már Atlantában versenyzett. 

Varga Dénes 2008-ban olimpiai bajnok lett a vízilabda csapattal, azóta van már világbajnoki aranya 2013-ból. Akkor már ő volt a csapat vezére, ahogy a jelenleginek is, amelyik a januári Európa-bajnokságra készül.

Az ő élete is elég furcsán alakult. Vagyis alakulhatott volna. Varga volt az, aki az olimpiai döntő legemlékezetesebb gólját dobta, a szélről befelé nézett, az amerikai kapus és mindenki más a medencében passzt várt, ő pedig eleganciával a rövid sarokba lőtt.

Az olimpiai győzelem után beszélgettünk, szóba hoztam életének kacskaringós részét. „A téma már nem aktuális bennem. Minden a helyes útra terelt, a vízilabdához” – így válaszolt az akkor 21 éves játékos.

Ebben a könyvben részletesen beszámolt arról, mi történt. Beszállt egy ulibuli kosármeccsben az iskolában – sűrűn váltogatta az iskolákat –, elszakadt a keresztszalagja. Rendbe jött, már a Vasas felnőtt csapatában szárnyalt, de még visszament a korosztályos csapatba, pofont adott a védőnek, akinek a foga beleállt a tenyerébe. A seb elfertőződött, baktérium került a szervezetébe, két műtéttel kellett megmenteni a kezét.

„Továbbra is halhatatlannak éreztem magam, balatoni diszkós este következett a sorban, én vezettem, baleset jött, fél évig tartott a felépülés, ebből háromra fejfixáló keretet kaptam.”

Varga tehát testvéréhez, Dánielhez hasonlóan olimpiai bajnok lett, miután megtanulta tisztelni a vízilabdát, meglett az a szorgalma. A családban volt még egy báty, aki isten volt a vízben, de belőle hiányzott valami.

Általánosságban jellemző a sportban, hogy sok olyan tehetséget látunk, aki 14-15 évesen varázsló, aztán három év múlva már sehol sincs, miközben a kevésbé ügyes, de kitartó gyerekek egyre jobbak lesznek. Pláne, ha még fejben is rendkívül erősek. 

A bajnokok közül sokan a kitartást is nevezték sikerük titkának. A vízilabdázó Keszthelyi Rita a hitet emelte ki. A hamarosan 39 éves - a világranglistán olimpiai kvótás helyen álló - Ungvári Miklós pedig a hálát.

Borítókép: Az aranyérmes Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás és Pauman Dániel (b-j) a bakui I. Európa Játékok férfi kajak négyes 1000 méteres versenyének döntőjében a Bakutól mintegy 300 km-re, nyugatra fekvő Mingachevirben 2015. június 16-án. MTI Fotó: MOB/Szalmás Péter