Búcsút mondott az FTC tornaszakosztályának és a magyar válogatottnak is a 21 éves Boncsér Krisztián, aki profi artistának szegődött el a világhírű Cirque du Soleil montreali központjához – írta az SzPress hírszolgálat.
Boncséra 2016-os junior-Európa-bajnokságon ifiként lett bronzérmes, ez rajta kívül csak Berki Krisztiánnak sikerült, 14 évvel korábban. A férfi tornászok közül elsőként ő vehetett át egy érmet az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon.
Tehetségnek, a jövő emberének tekintettek és úgy is kezeltek. Amikor viszont a felnőtt korosztályba átlépve kevésbé voltam eredményes, mint ifjúsági korú tornászként, azt vetették a szememre, hogy megélhetési tornász vagyok, nem újabb sikereket szállító.
Boncsérnak ki is kellett hagynia a mostani Európa-bajnokságot. „Nem kis meglepetésemre éppen ekkor kaptam egy visszautasíthatatlan ajánlatot a Cirque du Soleiltől, amit a szüleim beleegyezésével el is fogadtam. Nagy a valószínűsége annak, hogy a cirkusz megfigyelői azért szúrtak ki maguknak, mert ők nem a világversenyek résztvevőit figyelik, hanem inkább azokat, akik valamiért otthon maradtak, és ezért könnyebb a leszerződtetésük” – nyilatkozta.
Boncsért nem is marasztalta senki, azzal búcsúztak tőle, hogy mindenki maga dönt a saját sorsáról. Ennek ellenére nem sértett, és nem akar rosszat mondani a sportág helyzetéről: „Megfogadtam, hogy sem a szövetséget, sem a klubomat nem fogom szapulni, mert nagyon sokat kaptam tőlük.”