Index Vakbarát Hírportál

Előkerült az első olimpián győztes maratoni futó kupája

2019. november 14., csütörtök 11:20

Egy németországi egyetem visszaadta Görögországnak azt a kupát, amelyet 1896-ban, az első újkori olimpián a maratoni távon győztes görög versenyző vehetett át - jelentette az MTI.

A görög kulturális minisztérium közölte: az időszámítás előtti hatodik századból származó kerámiaedény hollétéről 2014-ig nem tudtak, akkor azonban Jorgosz Kavvadisz archeológusnak sikerült beazonosítania a münsteri egyetem gyűjteményében. Hosszas levelezést követően az egyetem úgy döntött, hogy visszaszolgáltatja Görögországnak azt a kupát, amelyet Szpiridon Luisz érdemelt ki váratlan sikerével.

Luisz szegény családból származott, édesapja Athénban utcai vízárus volt, fia pedig neki segített, miközben semmilyen futóedzésen nem vett részt. A klasszikussá vált olimpiai versenyszámban győztes Luisz sikerének köszönhetően nagy hírnévre tett szert.

Az egyetem egy német magángyűjtemény részeként jutott hozzá a kupához, amely nem tisztázott módon került az 1930-as években a görög fővárosban élt Werner Peek kezébe. A történész Athénban helyi régiségekből állított össze gyűjteményt.

Rovatok