Index Vakbarát Hírportál

Menesztette az edzőjét a dunaszerdahelyi DAC

2020. január 3., péntek 20:36

A felvidéki magyar csapat, a DAC edzőt vált. A német Peter Hyballa vezetésével a téli szünetben harmadik a csapat, igaz éppen annyi pontja van, mint a második helezett zsolnai csapatnak, ám az, hogy a gárda tíz ponttal marad le a nagy rivális Slovan Bratislavától, mindenképpen csalódás.

Menesztette a német Peter Hyballa vezetőedzőt a dunaszerdahelyi FC DAC 1904 labdarúgóklub.

Világi Oszkár tulajdonos a klub honlapján így indokolt:

 Az egyik fő célunk, hogy a nemzetközi kupaszereplésre jobban fel legyünk készülve, mint a korábbi években. Mivel Peter Hyballa szerződése május 31-én lejár, úgy döntöttünk, hogy új edzővel vágunk neki a szezonnak. Így a nyári felkészülés zökkenőmentesen indulhat"

 A 44 éves német vezetőedző másfél év és 64 tétmérkőzés után távozott. Az első idényében a második helyen végzett a csapat, jelenleg pedig a szlovák élvonal harmadik helyén áll.

A dunaszerdahelyi csapatban három magyarországi magyar játékos is játszik, Kalmár Zsolt, Vida Máté és Vida Kristopher.

Az új edző személyéről néhány napon belül dönt a klub. Amikor a dunaszerdahelyi csapat 2018-ban legutóbb edzőt váltott, Marco Rossi egyenesen a magyar válogatott élére távozott, erre az érdemi játékosmúlttal nem rendelkező 44 éves, holland állampolgársággal rendelkező Peter Hyballa esetében most nincs semmi esély. Ő vélhetően visszatér német nyelvterületre, ahol korábban is dolgozott.

(Borítókép: Peter Hyballa. Fotó: VI-Images / Getty Images)

Rovatok