Index Vakbarát Hírportál

A francia legenda nyerte az újabb Dakar-szakaszt, Alonso zárkózik fel

2020. január 8., szerda 17:18

Stéphane Peterhansel nyerte az autósoknál a negyedik szakaszt a Szaúd-Arábiában zajló Dakar-ralin, írta az MTI. A Minit kormányzó francia pilóta, aki a győzelmek számát tekintve a verseny történetének csúcstartója 13 elsőségével - hat motorral, hét autóval - szerdán a Neom és al-Ula közötti 453 kilométeres gyorsasági szakaszon bizonyult a leggyorsabbnak. Ezzel mind a három kontinensen, amely eddig otthont adott a versenynek - Afrikában, Dél-Amerikában és Ázsiában is - rendelkezik szakaszgyőzelemmel.

A második helyen a katari Nasszer al-Attijah, a harmadikon pedig a spanyol Carlos Sainz végzett. Utóbbi ezzel összetettben megőrizte éllovas pozícióját al-Attijah és Peterhansel előtt.

A Dakar-újonc kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso a keddi szakaszon ötödik volt, most a 13. helyen végzett, 24 perccel volt lassabb a szakaszgyőztesnél. Alonso az első három szakasz után csupán 32. volt összetettben, mivel a második etapon egy sziklával történő ütközés miatt több órás hátrányt szedett össze.

Szerdai eredményével feljött a ranglista 20. helyére, de lemaradása Sainz-hoz képest már így is majdnem három óra.

A motorosoknál a chilei José Ignacio Cornejo Florimo (Honda) nyerte a szakaszt. Az összetettben éllovas amerikai Ricky Brabec ötödik lett. A leggyorsabb egyébként szerdán az angol Sam Sunderland volt, de ötperces büntetést kapott, mivel túl gyorsan hajtott az összekötő szakaszon, emiatt a nyolcadik helyre szorult vissza.

Az első szaúdi Dakaron öt kategóriában, autóval, kamionnal, motorkerékpárral, quaddal, valamint az első alkalommal külön géposztályba sorolt, négykerék-meghajtású buggykkal mérik össze tudásukat az indulók, akiknek 12 nap alatt 5000 kilométer gyorsasági szakaszt, összesen 7500 kilométeres távot kell megtenniük Dzsiddából rajtolva, és a Rijádtól 40 kilométeres távolságra lévő, építés alatt álló szórakoztató-, sport- és rendezvényközpontba, Kiddijába érkezve. Magyar induló nincs.

(Borítókép: a szakaszgyőztes Stéphane Peterhansel a 2020-as Dakar-ralin. Fotós: Hamad I Mohammed Ügynökség: REUTERS )

Rovatok