Index Vakbarát Hírportál

Harmadik lett az ifjúsági olimpián a Magyarországról elüldözött sízők egyike

2020. január 10., péntek 16:38 | aznap frissítve

A Lausanne-ban megrendezett ifjúsági olimpián a két éve még magyar színekben versenyző Szőllős Noa bronzérmet szerzett Izraelnek szuperóriás-műlesiklásban (Super-G).

Szőllős a második helyezettől mindössze egy századmásodperccel kapott ki, és az aranyéremről is csak összesen 9 századdal csúszott le.

Szőllős Noa, Barnabás és Benjamin 2018 elején váltott országot, amikor úgy érezték, teljesen ellehetetlenült a helyzetük a magyar síben.

A Szőllős család és a szövetség ellentéte 2017 nyarán éleződött ki, amikor fegyelmi vizsgálatott indítottak ellenünk. Első fokon Szőllős Benjámin és Barnabás kétéves eltiltást kapott, mert nem megfelelő orvosi igazolásokat adtak be. Az aránytalannak tűnő büntetést később kilenc hónapra enyhítették, de ez már nem számított. Szőllősék szerint bosszút álltak rajtuk, mert többször kritizálták a szövetség gazdálkodását.

Szőllősné Deák Dóra korábban elmondta, Izrael azért volt logikus választás, mert férje, Szőllős Péter kettős állampolgár, korábbian versenyzett izraeliként, majd edzőként és szövetségi kapitányként is ott dolgozott évekig, adott volt a jó kapcsolat.

Rovatok