Index Vakbarát Hírportál

Kukákon doboltak, ebből lett a baseball legnagyobb botránya

2020. január 14., kedd 21:51 | négy éve frissítve

Soha nem látott szigorral sújtott le a profi baseball-liga (MLB) vezetője, Rob Manfred a 2017-es bajnok Houston Astrosra az elmúlt évek legnagyobb csalási ügyében: 5 millió dolláros bírság, draftjogok megvonása, és az ügynek még nincs vége. A baj az, hogy aligha lesz elrettentő a szankcionálás.

A feltételezések szerint az Astros a bajnoki címéhez is részben a csalásnak köszönhetően jutott, méghozzá az ellenfelek kézjeleinek kifinomult megfigyelésével. Az Astros vezetőedzőjét és általános igazgatóját is egy-egy évre eltiltották, illetve a csapat 5 millió dolláros büntetést kapott, és a következő két évi drafton elvesztették az első- és második körös választási jogukat.

A csapat bajnoki címét viszont nem vették el, és a csalásban résztvevő játékosokat sem büntették.

A büntetés kihirdetése után az Astros tulajdonosa azonnal megvált a felfüggesztett edző-igazgató párostól, A.J. Hinchtől és Jeff Luhnow-tól, az ügynek viszont ezzel még messze nincs vége.

Frissítés: Cikkünk megjelenése után az Astroshoz hasonlóan a Boston Red Sox is megvált az ügyben érintett vezetőedzőjétől, ők ráadásul úgy, hogy Alex Cora ellen még nem hirdettek ki semmilyen büntetést hivatalosan, mert még zajlik a vizsgálat.

Hiába a vezetőségre kiszabott minden korábbinál szigorúbb büntetés, több baseball-szakíró is azt emlegette, hogy valójában még túl enyhe is volt az Astros elleni szankció, és figyelembe véve, hogy 2017-ben bizonyított csalás által is segítve nyertek bajnoki címet, valójában egész olcsón megúszták. Még úgy is, hogy Hinch az MLB történetében a második leghosszabb eltiltást kapta edzőként, Luhnow pedig a hatodik legszigorúbbat csapatvezetőként.

A 2017-ben bajnok, 2019-ben döntőig jutó Houston Astros az elmúlt három év messze legeredményesebb csapata a bajnokságban. Nemcsak a két döntős szereplés miatt, hanem azért is, mert az elmúlt három idényben 336 meccset nyertek a rájátszással együtt, ami a többi csapat fölé emeli őket. A mostani büntetések és a 2019 novemberében kirobbant botrány alapján viszont egyértelmű, hogy a remek csapatépítés mellett a csalás is hozzájárult ahhoz, hogy ennyire kiemelkedjenek a mezőnyből. 

Az MLB belső vizsgálata által később megerősített vádak szerint az Astros a csapat kispadja mellé bekötött videórendszeren keresztül figyelte az ellenfelek kézjel-kommunikációját, majd szemeteseken dobolva jelezték az ütőjátékosuknak, mikor kell lassabb tempójú dobásra számítani. 

A csalás az alábbi videón is jól hallható. Az egész olyan egyértelmű, hogy a Chicago White Sox dobójátékosa meg is vitatja a dolgot az elkapóval, felismerve, hogy valami új taktika kell, mert nyilvánvalóan leolvassák a jeleiket.

A videó alapján az is egyértelmű, hogy elektronikus eszköz segítségével figyelték ki a jeleket, mert annyira gyorsan dekódolják és jelzik a kukákkal a dobástípusokat. Önmagában a jelek figyelése ugyanis nem szabálytalan, egészen addig, amíg a dekódoláshoz (és így az ütőjátékos figyelmeztetéséhez) az ellenfél játékosai és edzői csak a szemüket és a szürkeállományukat használják.

Az MLB rettentő komolyan vette a vádakat, és a The Athletic novemberi, a vádakat korábbi Astros-játékosok leírása alapján megfogalmazó cikke után egyből elkezdte kivizsgálni az ügyet. Több mint 76 ezer emailt olvastak végig, 68 tanút hallgattak meg, és több ezer dokumentumot és videójelenetet vizsgáltak meg.

A korábbi fegyelmi ügyek alapján lehetett sejteni, hogy az MLB-t 2015 januárja óta vezető Manfred nem veszi majd félvállról a dolgot. 2017-ben például az akkori maximális pénzbírságot jelentő 2 millió dolláros és két draftválasztási jogot érintő büntetéssel sújtotta a St. Louis Cardinalst. A büntetést azért kapta a csapat, mert feltörte az Astros játékosadatbázisát, hogy a tehetségekről készített jelentésekhez hozzájussanak. Az MLB büntetése mellett az FBI is vizsgálódott ebben az ügyben, és a hackelést végző Chris Correa 46 hónapos börtönbüntetést is kapott.

Még 2017-ben szintén életre szóló eltiltást kapott az Atlanta Braves általános igazgatója, John Coppolella, amiért a csapat megsértette a külföldi játékosok igazolására vonatkozó szabályokat. A Braves emellett elvesztett 13 külföldi játékost, egy draftjogot, és 2021-ig a többieknél sokkal szigorúbb feltételek mellett tárgyalhatnak csak a külföldiekkel. 

2017-ben az ellenfél jeleinek lopására irányuló csalás miatt is mozgolódott Manfred és az MLB: a Boston Red Sox és a New York Yankees kapott kisebb büntetést azért, mert okosórákat felhasználva figyelték, mit is csinál az ellenfél. Az MLB akkor jelezte, hogy a jövőben szigorúan lecsap mindenféle, elektronikus eszközzel történő csalásra, majd 2018-ban és 2019-ben is módosított a szabályain, hogy elejét vegye a csalásoknak, sikertelenül.

A mesterterv kiagyalóját nem büntették, de kirúgták

Az Astros tehát mindezek ellenére döntött úgy, hogy csaláshoz folyamodik, de ezzel nem voltak egyedül. A jelek szerint a 2017-ben még a Houston Astros edzőjeként, 2018-tól pedig a Boston Red Sox vezetőedzőjeként dolgozó Alex Cora vitte magával Bostonba az általa kifejlesztett csalási módszert. Cora szerepét és a Red Sox ügyét még vizsgálja az MLB, de szinte biztos, hogy ők is komoly büntetésre számíthatnak. A Red Sox nem várta meg, hogy lezáruljon a vizsgálat, és még kedden közös megegyezéssel felbontották a csapattal 2018-ban World Seriest nyerő Cora szerződését.

Cora 2017-ben a vezetőedző legfőbb segédjeként dolgozott az Astrosnál, és az MLB vizsgálati jelentése szerint ő találta ki a csalás rendszerét. Ez annyiból állt, hogy kiköttette annak a kamerának a képét az Astros kispadja mellé, amit eredetileg csak egy zárt szobában láthattak volna a csapatok képviselői, azt is csak azért, hogy a plusz felvételek alapján dönthessenek arról, érdemes-e egyik vagy másik jelenetet visszanézetni a bírókkal. A videón látott kézjelek megfejtésében lényegében az Astros minden olyan játékosa részt vett, aki nem dobó, ezt pedig a későbbi vizsgálat során el is ismerték az MLB-nek. 

A legszebb az egészben, hogy a 2017-es szezont megörökítő, az Astros által kiadott DVD-n látni is az egész rendszert, amit kiépítettek a kispad felé vezető lépcső mellett. A falból kilógó vezetéket és az épp leszerelés alatt álló monitort kell figyelni, illetve az azt eltávolító férfi takarásában a kukát. Ezen a kukán dobolva jelezték a megkaparintott információt.

Érdekesség, hogy 2017-ben és 2018-ban is a Los Angeles Dodgers volt a döntő vesztese. Előbbi évben már bizonyítottan csalással győzte le őket az Astros, utóbbinál egyelőre csak feltehetően. 

A hivatalos indoklás szerint egyébként az MLB nem talált megdönthetetlen bizonyítékot arra, hogy az Astros a csalással megváltoztatta volna bármely mérkőzés kimenetelét, de „a látszata annak, hogy ez egyáltalán megtörténhetett, komoly károkat okoz a bajnokságnak.”

De elég komoly-e a büntetés?

Az, hogy Hinchet és Luhnow-t előbb eltiltották, majd kirúgták, kétségtelenül elrettentő erővel bírhat a csapatvezetők szintjén. Az 5 millió dolláros büntetés viszont valójában nevetségesnek nevezhető, két okból is. Az Astros a csalásnak köszönhetően bajnok lett, ami megért ennyit, másrészt a bajnoki cím megnyerésével a klub az 5 millió dollár sokszorosát kaszálta. A csapat játékosai és alkalmazottai több mint 30 millió dollárt oszthattak szét egymás között a rájátszás jegyeladásai után kapott bónuszuknak köszönhetően.

Ez alapján biztosra vehető, hogy az egyéb bevételeket is figyelembe véve az Astros sokkal több pénzhez jutott útban a bajnoki címig.

A probléma inkább az, hogy az 5 millió dolláros büntetés kis visszatartó erővel bír, ugyanakkor ez a lehető legmagasabb kiszabható büntetés az MLB-ben.

Ezt is nemrég emelték meg 2 millió dollárról 5 millióra, ami jól mutatja, hogyan viszonyulnak a kérdéshez a csapattulajdonosok. Ugyanezt árnyalják az Astros tulajdonosának, Jim Crane-nek a mondatai, miszerint a csalásban való vétkességük nem mocskolja be a bajnoki címüket, egyébként is elég jó csapatuk volt. Vagyis Crane megszabadult a két felelőstől, akik rossz fényt vetettek a csapatára, kifizeti a büntetést, aminek a sokszorosát nyerte a csalással szerzett bajnoki címmel, és minden mehet tovább.

Nem a vétkesek bűnhődnek

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az előbb felfüggesztett, majd kirúgott Hinch és Luhnow nem is a csalás főkolomposai. Sőt, a korábbi vezetőedző, Hinch legalább két alkalommal összetörte a csalásra használt kijelzőt, vagyis pontosan tudta, mi zajlik a csapatában. 

Ha nem is az ő kérésére vagy ösztönzésére indult be a csalás, nem tett semmi kézzel foghatót, hogy a szabálytalan ténykedésnek véget vessen, ahogy főnökét, Luhnow-t sem tájékoztatta arról, mi történik a csapaton belül. Utóbbit ezért találta vétkesnek az MLB: úgy ment végig a 2017-es rájátszás közben a csalás, hogy neki felelős vezetőként fogalma sem volt arról, hogy mi megy a csapatában.

A kirúgásukkor a tulajdonos Crane is erre tért ki: „Nem ők indították el ezt az egészet, de egyikük sem tett semmit azért, hogy megállítsák.” A hétfői történések után a korábbi vezetőedző Hinch és a kirúgott igazgató, Luhnow is elnézést kért a csalási botrányban betöltött szerepéért.

Furcsa az is, hogy bár az Astros-játékosok többsége bizonyítottan részt vett a csalásban, egyikük sem kapott büntetést. Ezt két dologgal magyarázta az MLB: 2017-ben jelezték, hogy a hasonló csalásokért a csapatok vezetőségét teszik majd felelőssé, és az ő feladatuk, hogy megakadályozzák a hasonló ténykedéseket. Illetve bár az érintett játékosok elismerték, hogy részt vettek a csalásban, az MLB nem tudta megállapítani, hogy kinek mekkora szerepe volt abban, vagy mennyire volt érintett. 

(Borítókép: Jed Jacobsohn / AFP)

Rovatok