Index Vakbarát Hírportál

Európa legnagyobb EPO-fogása Spanyolországban

2020. január 30., csütörtök 18:56 | aznap frissítve

A spanyol rendőrség doppingszerrel kereskedő bűnözői hálózatot derített fel, ennek eredményeként csütörtökön több mint 850 EPO-t tartalmazó fiolát foglalt le, és hat embert őrizetbe vett – írta az MTI. A rendőrség szerint ez az eddigi legnagyobb EPO-fogás a kontinensen.

A nyomozás adatai alapján a csoport, amelynek szerb és spanyol állampolgárok voltak a tagjai, tíz éve tevékenykedett, a doppingszereket Spanyolországban és külföldön is értékesítette internetes oldalakon keresztül. A rendőrség hozzátette: a felderítés nem zárult le, a cél a vásárlók azonosítása. A csoport ausztriai, szlovákiai és ciprusi bankszámláit már zárolták, és azokat is vizsgálják. A nyomozati szervek úgy vélik, „nagyszámú” sportoló érintettségét sikerül majd bizonyítani.

A weboldalak több nyelven voltak elérhetőek, néhány közülük speciálisan német, francia és olasz vásárlókra szakosodott. Az EPO-t futárszolgálattal küldték el, a fiolákat pedig jegespalackok közé tették, hogy – a rendőrség megfogalmazása szerint – azt a „téves benyomást” keltsék a vásárlókban, hogy a küldemény gyógyszerészeti minőségű. Az egyik gyanúsított egy cadízi kórházban dolgozott, ahonnan hamisított receptek felhasználásával lopták el az EPO-t.

Rovatok