2020. február 10., hétfő 17:59 | aznap frissítve
A napokban derült ki, hogy Dzsudzsák Balázs, 108-szoros magyar válogatott szélsővel váratlanul szerződést bontott az al-Ittihad Kalba, a focista pedig nem sokkal később fél plusz két évre az al-Ainhoz igazolt, amely 2003-ban megnyerte a földrész Bajnokok Ligáját.
Dzsudzsák a Rádió1 Balázsék című műsorában részletesen beszélt a szerződésbontás körülményeiről, a Csakfoci.hu alapján ezek voltak a legerősebb mondatok:
- „Tíz napja még úgy volt, hogy jön ki a vezetőség, és megállapodunk a hosszabbításról. Vasárnap volt egy meccsünk az Al Sharjah ellen, amelyen kikaptunk, és másnapra nem kaptunk szabadnapot, mert csütörtökön újabb mérkőzés várt ránk. Hétfőn elmentem edzésre, majd előtte kettő órakor egy ismeretlen szám hívott. Közölte velem, hogy a vezetők azért keresnek, mert nem kell mennem edzésre”.
- „A klubtól eddig egyetlen vezető sem hívott azóta , egy ismeretlent kértek fel, hogy közöljék velem a dolgokat.”
- A szerződésbontást mindkét félnek alá kell írnia, „az ügynökömnek, nekem, csapatvezetőnek és az elnöknek – aki nem túlzok: egy percre lakik a stadiontól. Odaküldött egy sofőrt, elvitte a papírjaimat, és aláírva visszahozta. A mai napig nem mer a szemembe nézni”.
- „Nehézkes volt a váltás abban a tekintetben, hogy a két legjobb csapat küzdött értem az utolsó pillanatokig. Amikor még úton volt az al-Ainhoz, hogy aláírjam a szerződésemet, még akkor is hívott az al-Dzsazira, hogy igazoljak hozzájuk”.
- Új csapatáról: „Eleve a leghíresebb csapatról van szó a térségben, az ázsiai BL-ben is szerepel, úgyhogy ezt a klubot nem kell bemutatnom azoknak, akik kicsit is jártasak a futballban. Tavalyelőtt még a Real Madriddal is játszottak a klub-vb döntőjében, úgyhogy az al-Ain egy ilyen szintet képvisel.”
- „Ismét egy PSV-szintű profi klubhoz kerültem, ahol tényleg a lehető legjobb kezekben vagyok, és így a válogatottnak is a hasznára lehetek. Ezek után a szövetségi kapitány szíve joga eldönteni, hogy beválogat-e vagy sem.”