Index Vakbarát Hírportál

Hollandia legjobb sportolójának útja a börtönön át a pornóig

2020. április 6., hétfő 08:06

2002-ben az év sportolónőjének választották Hollandiában az akkor 17 éves Verona van de Leurt. Az Európa-bajnokságon ezüstérmes női tornacsapatnak a legjobbja volt, öt éremmel tért haza. A debreceni világbajnokságon még abban az évben a második helyen zárt talajon. Honlapjának önéletrajzi részén az ott készült fotó látható.

Olimpiára nem jutott ki, aktív pályafutását 2008-ban hagyta abba, és sanyarú évek jöttek utána. A svájci Blicknek nyilatkozott most, Belgiumban van, nem tudott hazamenni a koronavírus-járvány miatt.

Miután befejezte pályafutását, összeveszett a családjával – ők azt szerették volna, ha még folytatja –, 22 évesen új életet akart kezdeni, de pénz nélkül az utcán találta magát, és egy autóban élt két éven keresztül. Amikor az édesanyjával rendezni akarta a kapcsolatát, azt mondta neki, hogy boldog lenne, ha meg sem született volna.

Ekkor még nem ért a lejtő végére, mert megzsarolt egy parkban szexelő párt a róluk készült felvételekkel, amiért 72 napra börtönbe csukták. Szabadulása után a barátjával pornófilmeket készített, és azok árusításából élt. Tavaly ezt is befejezte, most pedig önéletrajzi könyvet szeretne írni. Sokat beszél arról, min ment keresztül, a példájával segíteni szeretne másokon.

Rovatok