Index Vakbarát Hírportál

Japánban eldugták az olimpiai lángot

2020. április 13., hétfő 14:54

Japánban a tokiói olimpiai szervezői elrejtették az olimpiai lángot, hogy ezzel is gátat szabjanak a koronavírus terjedésének. 

A 2020-ra tervezett olimpia lángját a hagyományok szerint a görögországi Olümpiában gyújtották meg márciusban, majd Japánba került, hogy az országon körbehordozva jusson el Tokióba a megnyitóünnepség napjára. A turnéból néhány állomást meg is rendeztek. A kormány többször kérte a helyi lakosokat, hogy kerüljék a tömegjeleneteket a koronavírus-veszély miatt, de rengeteg embert megbabonázott a láng, a szendaji állomásnál például 55 ezren voltak rá kíváncsiak.

Április elején aztán úgy döntötték, hogy a nukleáris katasztrófát elszenvedő Fukusimában, egy biztonsági lámpásban őrzik majd egy hónapon át a lángot, olyan helyen, ahol nem nézhetik meg tömeget. Miután Abe Sindzó miniszterelnök Tokióra, Oszakára és öt prefektúrára is veszélyhelyzetet hirdetett ki, a lángot is eltávolították kiállítási helyéről.

Az olimpiai szervezőbizottság elnöke Mutó Tosiró azt mondta, hogy a felügyeletük alatt tartják a lángot, de nem árulta el, hogy hová helyezték el. 

Az eredeti tervek szerint Japánban 121 napot töltött volna az olimpiai láng, de az olimpiák történetében először több mint évig lesz ugyanabban az országban. A halasztott olimpiát 2021 júliusában rendezik meg.

(via Insidethegames)

Rovatok