Index Vakbarát Hírportál

Isteni sugallatra mentősnek állt, a koronavírus ellen küzd a vk-győztes magyar triatlonos

2020. április 13., hétfő 17:17

A 2014-ben még világkupafutamot nyerő triatlonos, Vanek Ákos tavaly állt mentősnek isteni sugallatra, most pedig a koronavírus ellen küzd, a mentőszolgálat speciális egységénél dolgozik.

Vanek Ákos 2019-et már levezetésként élte meg a triatlonban. Győzködték, hogy folytassa edzőként, de ő a civil életben akarta kipróbálni magát, így választotta a mentős hivatást, derült ki a Nemzeti Sport interjújából. „Isteni sugallatra történt minden" – mondta arról, hogyan választotta az egészségügyet a Moholy Nagy László Művészeti Egyetem elvégzése után. 

Vanek novembertől dolgozik mentőn, ő vezeti az autót, de az ellátásban is részt vesz, segít az orvosoknak, jelenleg pedig a koronavírusos páciensekre delegált autón teljesít szolgálatot. Ezeken egy kocsikon most gyakran csak egy-egy mentős van. Vanek teszteket végez, orrból, garatból és vérből vesz mintákat. A védőfelszerelését órákon keresztül nem veheti el, sem inni, sem enni, se WC-re menni nem tud menni benne. 

Vanek nem fél attól, hogy mentősként meghalhat. „Engem a Jóisten hívott, a hívásával feladatot adott. Gondolom nem azért tette, hogy a halálba küldjön, hanem azért, hogy segítségére legyek az embereknek." 

Az extriatlonos külön engedéllyel nagyszombaton a keresztséget is felvehette a Pasaréti Ferences Plébánián. A szabályokról eltérően a mentős egyenruháját is viselhette, a Mentőszolgálat engedélyezte neki, ezzel is felhívhatták a figyelmet a mentősök munkájára a koronavírus-járványban.

Rovatok