Index Vakbarát Hírportál

A karantén előhozta a versenyszellemet karatéban

2020. április 14., kedd 15:56 | aznap frissítve

A hazai karateszövetség a koronavírus-járvány idejére versenyt hirdetett, aminek a karantén sem állhatott az útjába. A szabályoknak megfelelően karateruhában mutatták be formagyakorlataikat (katáikat) a versenyzők, amelyeket az MKSZ hivatalos bírói pontoztak. A sportolók a szobájukban, a házuk kertjében vagy az edzőtermükben csinálták a katákat, összesen 23-an vettek részt a versenyen. Az első verseny kedvező tapasztalatai miatt már meg is hirdették a következő fordulót a hétvégére.

A Magyar Torna Szövetség is versenyt indít fiatal tornászoknak, előre meghatározott gyakorlatokat kell végrehajtani, és azokat majd lepontozzák a bírók. Puskás Jenő utánpótláskapitány és még néhány szakember kiválasztott néhány olyan elemet, amely otthon is megcsinálható, ezek egyébként benne vannak a korosztályos erőfelmérésben is. Ezeket fogja a zsűri értékelni, a legjobbak pedig díjakat kapnak.

Rovatok