Index Vakbarát Hírportál

Négy hónap alatt 71-szer szegték meg a doppingelőírásokat orosz sportolók

2020. május 19., kedd 08:39

Az év első négy hónapjában 71 olyan esetet rögzített az Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA), amikor megsértették a doppingelőírásokat orosz sportolók, írja az MTI.  38 esetben a szabályos teszteléshez szükséges feltételek hiányoztak, a másik 33 esetben pedig nem voltak a tartózkodási helyükön a sportolók, amikor az ellenőrök érkeztek volna. 

 A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) kódexe szerint a sportolóknak vezetniük kell, hogy hol tartózkodnak; ha ezt elmulasztják, az doppingvétséggel ér fel. Ha egy profi sportoló egy év alatt háromszor szegi meg az erre vonatkozó szabályokat, akár négy évre is eltiltható a versenyzéstől.

A RUSADA 2019-ben 312 szabálysértést regisztrált, 2018-ban 349-et, 2017-ben pedig 173 esetet.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség 2019 decemberében úgy döntött, hogy a laboratóriumi eredmények manipulálása miatt az orosz sportolók nem vehetnek részt semmilyen rangos sporteseményen a következő négy évben, így olimpiákon és világbajnokságokon sem. 

Rovatok