Index Vakbarát Hírportál

NOB-elnök: Nem lehet tovább halasztani az olimpiát

2020. május 21., csütörtök 10:14

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke, Thomas Bach szerint,

ha a koronavírus-járvány miatt jövőre sem lehet megrendezni a tokiói nyári olimpiát, akkor később már nem is fogják.

Bach és Abe Sindzó japán miniszterelnök március 24-én állapodott meg abban, hogy az olimpiát egy évvel el kell halasztani. A kormányfő később azt mondta, hogy csak abban az esetben lehet megrendezni az olimpiát és a paralimpiát, ha a járványt megfékezték, Bach pedig úgy reagált erre, hogy megérti a japán fél álláspontját, írja az MTI.

„Teljesen őszintén, meg tudom érteni, mert nem lehet három- vagy ötezer embert örökké alkalmazni a szervezőbizottságban. Nem lehet minden évben az összes nagy sportszövetség nemzetközi versenynaptárát megváltoztatni. Nem lehet a sportolókat bizonytalanságban tartani” –  mondta Bach a BBC-nek.

Az elnök ugyanakkor jelezte, a NOB eltökélt, hogy megrendezi jövőre a játékokat, még azzal együtt is, hogy készülni kell különböző forgatókönyvekre, például versenyzők karanténjára.

„Hogy mit jelenthet ez egy olimpiai falura nézve? Most tekintjük át a különböző forgatókönyveket, sok eshetőség van, amelyet nem könnyű előre látni. Ha majd világos képünk lesz arról, hogyan fog kinézni a világ 2021. július 23-án, akkor meghozzuk a megfelelő döntéseket” – mondta a NOB elnöke.

Az elhalasztott tokiói olimpia megnyitóját 2021. július 23-ra tervezik, a versenyek augusztus 8-án érnek véget. A paralimpiát augusztus 24. és szeptember 5. között rendeznék.

Rovatok