Index Vakbarát Hírportál

Története során először kellett törölni a Boston Marathont

2020. május 28., csütörtök 23:57 | aznap frissítve

1897 óta először kellett törölni a világ egyik legismertebb futóversenyét, a Boston Marathont, a szervezők csütörtöki bejelentése alapján ugyanis az eredetileg április 20-ára tervezett, majd szeptember 14-re halasztott versenyt ősszel sem lehet összeegyeztetni a távolságtartásra vonatkozó óvintézkedésekkel – írja az MTI.

A szervezők közleménye szerint az elsődleges szempontjuk az, hogy megőrizzék a személyzet, a versenyzők, az önkéntesek, a nézők és a támogatók egészségét, ezért úgy döntöttek, hogy idén csak virtuális formában rendezik meg azt. A regisztrált versenyzők amellett, hogy visszakapják a nevezési díjat, indulhatnak is majd ezen, és ha igazolni tudják, hogy szeptember 7 és 14 között lefutották a maratoni távot, akkor érmet kapnak majd. A versenyt egyébként megtarthatták volna úgy is, ahogy márciusi Tokió Marathont, ahol alig több mint kétszáz profi vett részt, de a bostoni polgármester közölte, ők nem tartanak olyan versenyt, amelyen nem vehetnek részt hobbifutók.

Az első Boston Marathont 1897-ben rendezték 15 futó részvételével, hogy megemlékezzenek az első modern kori olimpiáró, amit egy évvel korábban rendeztek meg. Azóta semmilyen viszontagság nem szabott gátat a rendezésnek, még a világháborúk alatt is sort kerítettek rá, bár az első világháború és a spanyolnátha miatt 1918-ban rendes maraton helyett csak egy váltóversenyre került sor. A 2013-as futás szintén nem a megszokott keretek közt zajlott le, akkor néhány órával a profik beérkezése után két bomba robbant a célvonalon, ekkor pedig sok szabadidős futó még a pályán volt.

A maraton évente több mint 200 millió dollár bevételt jelent a városnak, a helyi atlétikai szövetség és a futók pedig alkalmanként mintegy 40 millió dollárt gyűjtenek össze jótékonysági célokra. A jövő évi Boston Marathont április 19-én, a 125. versenyt pedig 2022. április 18-án rendezik.

Rovatok