Index Vakbarát Hírportál

Bővítik az olimpiai járadékra jogosultak körét

2020. június 21., vasárnap 15:04

Két apróbb törvénymódosítással segítené az olimpiai érmesek özvegyeit a Fidesz. Szabó Tünde, Bánki Erik és Kocsis Máté vasárnap délben nyújtotta be a javaslatot, amellyel a 2004-es sportörvényt módosítanák "a méltányosság alapvető elvét figyelembe véve".

Míg jelenleg csak akkor jogosultak a járadékra az olimpiai érmesek özvegyei, ha az érmessel annak házastársaként a halála időpontjában és legalább az azt megelőző tíz évben megszakítás nélkül közös háztartásban éltek.

A módosítással ezt az időt öt évre csökkentenék.

A hatályos szabályozás szerint az érmes özvegye az érmes járadékának felét kapja csak.

A javaslattal viszont azt szeretnék, hogy az özvegy az érmes járadékának teljes összegére jogosult legyen közös kiskorú gyermekük nagykorúvá válásáig.

A törvényjavaslat arról is rendelkezik, hogy a korábban megállapított özvegyi járadékokat is módosítani kell kérelem alapján, és azok is jogosultak lesznek, akiknek az házastársa vagy élettársa már korábban elhunyt. 

Az olimpiai bajnokok 1998 óta kapnak életjáradékot. Először csak a 35 év feletti bajnokok és azok özvegyei kaptak, utána a további dobogós helyezettek. Az ezüst- és bronzérmesek a bajnokoknak járó összeg 70, illetve 50 százalékát vehetik fel. 

2001-től az edzők is kaphatnak járadékot, míg 2004-től a szövetségi kapitányoknak is jár a pénz. Az életjáradék összege a KSH által megállapított évi átlagkeresethez van igazítva, vagyis folyamatosan növekszik. Egy olimpiai aranyért most havi 329 ezer forint jár.

Az olimpiai járadékok számításáról és furcsaságairól ebben a cikkben írtunk részletesebben. 

Rovatok