Index Vakbarát Hírportál

A japánok 77 százalékának vakcina nélkül nem kell az olimpia

2020. július 14., kedd 09:20

Japán beutazási kedvezményeket adna a jövő évre halasztott tokiói játékokra érkező olimpikonoknak - jelentette az MTI. Az olimpiáért felelős miniszter, Hasimoto Szejko kedden azt mondta, meg akarják könnyíteni a külföldi sportolók bejutását a szigetországba még abban az esetben is, ha a kormány rendelkezései alapján bizonyos országok és térségek számára ez aktuálisan nem lenne lehetséges.

Hétfőn Koike Juriko, Tokió kormányzója közölte, továbbra is reménykedik abban, hogy az olimpia jövőre a világméretű egység és a koronavírus legyőzésének szimbóluma lehet, noha a japán főváros is változatlanul harcol a járvánnyal.

A Japánban eddig regisztrált mintegy 22 ezer fertőzött harmada tokiói.

Az eredeti tervek szerint a 2020-as nyári játékok tíz nap múlva kezdődött volna, a pandémia azonban márciusban halasztásra kényszerítette a házigazdákat és a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot.

A tokiói olimpia új dátuma 2021. július 23-augusztus 8. A közelmúltban ugyanakkor egyre több sportoló, sportvezető és virológus aggódott, hogy vakcina nélkül még jövőre sem kellene megrendezni a játékokat. Egy friss közvélemény-kutatás szerint hasonló véleményen van a japánok 77 százaléka is.

Rovatok