Index Vakbarát Hírportál

Olimpiai bajnok vívóra mondtak nemet a vívók

2020. július 18., szombat 14:15

93-51-es szavazataránnyal nyerte a Magyar Vívó Szövetség elnöki tisztségéért vívott párharcot az eddigi elnöke, Csampa Zsolt.

A Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) szombaton tartotta tisztújító közgyűlését. Az eddigi elnök, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára, a vívómúlttal nem rendelkező Csampa Zsolt olimpiai bajnok kihívót kapott, Szabó Bencét.

Csampát először 2012-ben választották meg, akkor Deutsch Tamást 56-21 arányban verte. 2016-ban egyhangú szavazással, kihívó nélkül választották meg. A vívók 2012-ben egy aranyérmet nyertek az olimpián, 2016-ban két arany- mellett egy ezüst- és egy bronzérmet.

2013-ban és 2019-ben Budapesten rendezték a világbajnokságot, mindkétszer aranyérmet ünnepelhetett a sportág.

„Stabilitás és nyugalom jellemezte a magyar vívást, megtiszteltetés volt nyolc éven át az elnöki posztot betölteni” – mondta beszámolójában az elnök, Csampa Zsolt. 139 igennel fogadták el a beszámolóját, négyen tartózkodtak.

A szavazás előtt azt hangsúlyozta, egy csapat legyen a magyar vívás. Neki nem az a dolga, hogy a lábmunkát felügyelje, hanem hogy a feltételeket megteremtse. 78 milliós forintos hiánnyal vette át az irányítást, most pedig nagyjából ekkora pluszban van az MVSZ.

Szabó Bence, aki a Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) végrehajtó bizottságának a tagja, azért kandidált, mert az egész vívás, nemcsak a válogatott elnöke szeretett volna lenni. Azt gondolta, helyesebb, ha egy vívó kezében van az irányítás.

„Közületek jöttem, és veletek akarom végrehajtani a sportág reformjait. Eddig sokat kaptam a vívástól, most azért jelentkeztem, hogy visszaadjak.”

- jelentette ki az 1974 óta a vívásban élő Szabó.

Beszélt még a politikamentességről, és hogy a sportoló az első, az nem lehet, hogy a sportoló nem kap választ egy emailre heteken keresztül. 

Szabó volt korábban az Újpest elnöke, de nem korábbi klubja, hanem a Vasas jelölte. Szabó betöltötte a kapitányi posztot is, 2012 és 2016 között volt a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. 2017. májusban szeretett volna a MOB elnöke lenni, de nem választották meg. A Magyar Vívó Szövetség sem választotta meg.

A két rivális a választás után kezet fogott.

A négy alelnöki posztra egy-egy jelölt volt, egyhangú szavazással lett általános alelnök Kamuti Jenő, a társadalmi kapcsolatokért felelős alelnök Nagy Tímea, szakmai alelnök Somlai Béla, gazdasági alelnök pedig Török Ottó.

Mivel az alelnöki tisztségek egyben elnökségi tagsággal is párosulnak, további 11 elnökségi tagot választott a közgyűlés. Az elnökség: Varga Zsolt (a Budapesti Vívó Szövetség delegáltja, automatikus), Galli Zsolt (a vidéki sportszervezetek delegáltja, automatikus), Dani Gyöngyi, Gémesi Csaba, Grósz Andor, Imre Géza, László Dezső, Lontay Balázs, Prosits Attila, Serra György, Vitályos Eszter.

Rovatok