Index Vakbarát Hírportál

Négyéves eltiltást kaptak a doppingvétségen ért honosított magyar birkózók

2020. július 21., kedd 15:02

Doppingvétséget követett el két, Ukrajnából honosított magyar válogatott birkózó, közölte kedden kiadott közleményében a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ). Olejnik Pavlo szervezetében tiltott anyagot, az anabolikus szteroidok közé tartozó methyldienolone-t találtak egy márciusi ellenőrzés alkalmával, míg Asarin Roman elkerülte a mintaadást. Olejnik Pavlo szennyezett táplálékkiegészítőre hivatkozott a pozitív minta után.

Mindkét birkózó négyéves eltiltást kapott. 

Szomorú vagyok, nem jellemző az ilyesmi a sportágunkra. Nekünk, magyaroknak több mint egy évtizede nem volt doppingesetünk

- nyilatkozta a doppingesetekről le Bacsa Péter, az MBSZ ügyvezető alelnöke. A honosított versenyzők úgynevezett vegyes felkészülést végeznek, tehát Magyarországon és Ukrajnában is edzenek, ezért nehezebb folyamatosan ellenőrizni őket, tette hozzá. Az erre vonatkozó szabályokat szigorítani fogják. 

A 31 éves Olejnik még ukrán színekben 2013-ban Európa-bajnokságot nyert, legjobb eredménye magyarként egy világbajnoki ötödik helyezés volt 2018-ból. A 23 éves Asarin U23-as Eb-bronzot szerzett 2019-ben.

Rovatok